Pénteken bejelentik, hogy Egervári Sándor a Győri ETO új edzője

2007.06.13. 22:29
Címkék
Habár Tarsoly Csaba, a zöld-fehér gárda merész terveket szövögető tulajdonosa francia és szerb szakemberrel is tárgyalt, információnk szerint a döntés végül Egervári Sándorra esett. A tréner itthon legutóbb a Vasasnál dolgozott, az elmúlt esztendőt a kuvaiti el-Szalmija kispadján töltötte. Most azonban hazatér.
Egervári Sándor feladata: bajnoki címre esélyes együttes kialakítása
Czagány Balázs
Egervári Sándor feladata: bajnoki címre esélyes együttes kialakítása
Egervári Sándor feladata: bajnoki címre esélyes együttes kialakítása
Czagány Balázs
Egervári Sándor feladata: bajnoki címre esélyes együttes kialakítása

Nem lehetnek túlzottan elégedettek a Győr szurkolói. A korábbi háromszoros bajnokcsapat csupán az utolsó fordulóban harcolta ki, hogy jövőre is az első osztályban szerepelhessen.

Pedig Győrben rendezettek a viszonyok, a játékosok időben huzzájutnak pénzükhöz. Ráadásul a keret erőssége alapján minimum a középmezőnyben kellett volna végeznie a csapatnak.

Győrben most úgy tűnik, új időszámítás kezdődik, méghozzá egy új, és egyre szebb stadionban.

Ami a játékoskeret összetételét illeti, jókora változások várhatóak. Információink szerint több élvonalbeli labdarúgóval is tárgyalnak a vezetők, és külföldi erősítés is várható. A részleteket megtudja a csütörtöki Nemzeti Sportból.

Ezzel együtt elolvashatják, hogy miként reagált Tarsoly Csaba lapunknak azon értesülésére, hogy Egervári Sándor lesz a csapat új edzője. Természetesen megkerestük a szakembert is, aki elárulta: Kuvaitba bizonyosan nem tér vissza. További részletekről a lapunkban olvashat.
Legfrissebb hírek

Németh Anett a harmadik helyen végzett az olasz röplabdabajnokság pontlistáján

Röplabda
4 perce

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
1 órája

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
1 órája

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
1 órája

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
1 órája

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
1 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
2 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik