Tököli és Dragóner újra a Ferencvárosban

Vágólapra másolva!
2006.08.11. 14:45
Címkék
Egy évre kötelezte el magát Tököli Attila, Balog Zoltán és Bojan Lazics a Ferencváros labdarúgócsapatához – olvasható a klub hivatalos honlapján, a 100%Fradi című kiadványra hivatkozva. Dragóner Attila három plusz egy évre írt alá az első osztályból kizárt csapathoz.
Tököli Attila aláírt, de az első három fordulóban nem játszhat
Tököli Attila aláírt, de az első három fordulóban nem játszhat
Tököli Attila aláírt, de az első három fordulóban nem játszhat
Tököli Attila aláírt, de az első három fordulóban nem játszhat

A korábban a válogatottban is megfordult Tököli Attila és a télen szerződtetett Bojan Lazics is egy éves szerződést kötött a zöld-fehér egyesülettel.

Dragóner Attila három plusz egy évet írt alá
Dragóner Attila három plusz egy évet írt alá
A Ferencvárosban már korábban is megfordult támadó a szerződés aláírása ellenére nem szerepelhet az első három fordulóban, ugyanis a csatárt a 2004. május 19-én lejátszott Siófok-Ferencváros találkozón a lefújást követően állította ki Kassai Viktor játékvezető, és a piros lapért három mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Dragóner Attila, aki Portugáliából tért haza három plusz egy évig lesz a zöld-fehérek játékosa, ami talán azért is meglepő mert a válogatott védőnek több külföldi kérője is akadt, azonban mégis az Üllői útra írt alá.

Lazicsnak volt másik ajánlata Oroszországból, ahol anyagilag sokkal jobban járt volna, azonban elmondása szerint már korábban elígérkezett a Fradihoz, ezért ide írt alá.

Deme Imre is egy esztendőre elkötelezte magát az Üllői útra. A huszonhárom éves középpályás a tavalyi szezont a Tatabánya csapatánál töltötte, amellyel újoncként az ötödik helyen zárt az NB I-ben.

Végül, de nem utolsósorban Balog Zoltánnal tárgyaltak a vezetők, vele sem eredménytelenül, hiszen a válogatott védővel ugyancsak egyéves hosszabbításban állapodtak meg, miután felálltak a tárgyalóasztaltól. Balog immár a hetedik szezonját kezdi az Üllői úton.

Az elnökség lemondásra szólítja fel Ináncsy Miklóst

A Ferencvárosi Torna Club elnöksége pénteken levélben lemondásra szólította fel Ináncsy Miklóst, az egyesület elnökét. A testület tagjai kilátásba helyezték, hogy visszahívják az egyesületi vezetőt, amennyiben nem távozik önként. A levelet az elnökségi tagok közül Maglódi Lajos és Debreceni István nem írta alá. Horváth K. József, a zöld-fehér klub kommunikációs igazgatója a távirati irodának azt mondta, hogy az FTC hamarosan közleményben reagál a kialakult helyzetre. A távirati iroda szerette volna megszólaltatni Ináncsy Miklóst is, de az elnök köszönés nélkül letette a telefont. (MTI)

Ináncsy a Ferencváros labdarúgó-csapatának hivatalos honlapján az alábbi közleményben tudatta: folytatja a munkát
"Tudomásomra jutott, hogy az FTC elnökségének többsége egy informális összejövetelen olyan elhatározásra jutott: fölkér arra, mondjak le az FTC elnöki tisztéről. Mindez azok után történt, hogy két héttel ezelőtt - ellenszavazat nélkül - megerősítettek választott tisztségemben, illetve a mai délelőttön, több elnökségi taggal beszélve, ezek a tagok helytelennek, az FTC érdekeivel ellentétesnek minősítették a tervezett elhatározást, s bizalmukról biztosítottak. A bizalmatlansági kezdeményezés időzítése bizonyára nem véletlen. Erre ugyanis éppen akkor került sor, amikor a szlovák befektetővel való tárgyalások közvetlenül az aláírás előtti szakaszig jutottak el. Ez a fölszólítás azok érdekeit szolgálja, akik nem érdekeltek a Fradi ügyének rendezésében. Valószínűleg attól tarthatnak, hogy az eredményes befektetői tárgyalások révén az én nevemhez kötődik a siker, ami az FTC megmentését jelenti. Lehet, hogy akik vezető tisztséget akarnak betölteni a klubban, azoknak semmi sem drága, még az egyesület létérdekeit is képesek alárendelni saját személyes ambícióiknak.
Tekintettel arra, hogy a Ferencváros elsőszámú érdeke most a klub azonnali forráshoz juttatása, ezért mint - törvényesen megválasztott vezető - úgy döntöttem, hogy felelősséggel vállalt feladatomat addig folytatom, amíg ezek a tárgyalások be nem fejeződnek.
A kezdeményezéssel kapcsolatos döntésemet a tárgyalások eredményeitől teszem függővé.


Budapest, 2006. augusztus 11.

Dr. Ináncsy Miklós s.k.
Elnök
FTC


Szavazás

Visszajut-e az FTC az élvonalba?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
3 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
3 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
3 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
4 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik