FTC: a 16 éves Futács Márkot két évre szerződtette a Nancy

Vágólapra másolva!
2006.08.09. 18:55
Címkék
Kedden kettő plusz kétéves szerződést kötött a francia Nancy futballklubbal Futács Márk, a Ferencváros 16 esztendős csatára. A 194 centiméter magas, 89 kilós játékosért az ilyenkor szokásos nevelési díjat, információink szerint mintegy 100 ezer eurót fizetett ki a Nancy az FTC-nek.
Rudolf Gergely után újabb magyar játékosa van az AS Nancy Lorraine-nek. A francia Ligue1-ben, azaz az első osztályban szereplő klub kedden szerződtette Futács Márkot, a Ferencváros támadóját.Az 1990. február 22-én született, rendkívül jó felépítésű labdarúgó akkor keltette fel egy francia játékosügynök figyelmét, amikor a menedzser 2005-ben a Metz megbízásából Huszti Szabolcs ügyében Magyarországon járt.Futács Márkot ezt követően meghívták Franciaországba, s a fiatal tehetség tavasszal két hetet tölthetett el a klubnál. Futács Károly, a csatár édesapja a Nemzeti Sportnak elmondta: a fia azonnal meggyőzte a klub utánpótlás szakvezetőit, és akár azonnal kint is maradhatott volna, ő azonban még mindenképpen be akarta fejezni a második évfolyamot az I. kerületi Petőfi Sándor Gimnáziumban.A 194 cm magas, 89 kilós Futács – aki a Ferencvárosnál 16 éves kora ellenére már az U19-es csapatban is szóhoz jutott – a tegnapi szerződéskötés után ezúttal már kint maradt Franciaországban, ahol bentlakásos, akadémiai rendszerű képzésben lesz része, napi két edzéssel, francia nyelvtanfolyammal.A korosztályos bajnokság négy hét alapozás után szeptember elején kezdődik, a Nancy az első fordulóban rögtön a Paris SG ellen kezd.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
5 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
5 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
5 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
6 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik