Női kosár NB I: a PEAC, a Sopron és a Szekszárd is veretlen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.24. 20:22
null
A Studer Ágnessel is felálló szekszárdiak legyőzték a Győrt (Fotó: hunbasket.hu, archív)
A női kosárlabda NB I alapszakaszának hatodik fordulójában az NKA Universitas PEAC, az Atomerőmű KSC Szekszárd és a Sopron Basket is megőrizte veretlenségét. A mecsekiek 63–55-ös sikert értek el a Szigetszentmiklós ellen, a Szekszárd 80–59-re győzött a Győr otthonában, utóbbi pedig 73–60-ra nyert a Ludovika-FCSM Csata vendégeként.

 

Hiába remekelt az UNI Győr légiósa, Beatrice Mompremier, az ő 28 pontja és 13 lepattanója kevés volt ahhoz, hogy csapata legyőzze a Szekszárdot, amely az első három negyedet megnyerve, s az utolsón 19–19-es döntetlent elérve végül 80–59-es diadalt aratott. A vendégek legjobbja Cyesha Goree volt 18 ponttal és 10 lepattanóval.

A Sopron Basket az első és a harmadik negyedben egyaránt fölényesen győzött (előbbiben 23–13-ra, utóbbiban 19–11-re), és noha a másodikban 17–17-et ért el, a negyedikben pedig 19–14-re kikapott, a végeredmény neki kedvezett, 73–60-ra nyert.

A PEAC hazai pályán az első játékrészben egy ponttal alulmaradt (14–15), a másodikban és a harmadikban viszont átvette az irányítást (22–13, 13–8), így hiába húzta be a Szigetszentmiklós 19–14-re a záró etapot, végül a PEAC ért el 63–55-össikert.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I

PINKK Pécsi-424–
ELTE BEAC Újbuda 68–77 (23–16, 14–25, 8–17, 23–19)
PINKK: TENYÉR 20, Szücs L. 5/3, Révész L. 9/3, Jáhni 8, DAVIS-STEWART 10. Csere: VINCZE 12/6, Horváth Boglárka 2, Zsilinszki 2. Edző: Vanja Miljkovic
BEAC: IVANOVA 7/3, Czank 8/3, Boros J. 4, MÉRÉSZ 22, BARNAI 13. Csere: Koch 1, Boros B., JOSEPH 12, Orosz 7/3, Katona B. 3/3, Dénes, Zsámár. Edző: Balogh Judit
Kozármisleny, 50 néző. V: Győrffy, Nyilas, Balogh Gy. Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–5. 7. p.: 12–9. 13. p.: 30–20. 18. p.: 34–35. 21. p.: 39–44. 25. p.: 39–52. 28. p.: 43–56. 32. p.: 47–61. 37. p.: 58–71. Kipontozódott: Szücs L. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Vanja Miljkovic: – Az volt a tervünk, hogy jobban kezdjünk, mint a korábbi mérkőzéseken tettük. Ez részben sikerült is, de a harmadik negyedben védekezésben és támadásban is voltak lyukak a játékunkban. A jövő héten megpróbálunk nyerni a Vasas ellen.
Balogh Judit: – Egy mondás szerint a szeretetet a gyűlölettől csak egy hajszál választja el, az öröm és a csalódás is valami hasonló kategória.

UNI Győr Mély-Út–Atomerőmű KSC Szekszárd 59–80 (17–25, 9–18, 14–18, 19–19)
GYŐR:
Ruff-Nagy 3/3, Dombai 4, Weninger 4, Török Á. 7/3, MOMPREMIER 28. Csere: Oroszová 11/9, Colley, N. Markovics, Milkovics, Varga Zs. 2, Révész B., Rozmán. Edző: Iványi Dalma
SZEKSZÁRD: Studer Á. 7/3, Friskovec 5/3, Miklós M. 5/3, GOREE 18, MILICS 16/3. Csere: GEREBEN 12, Mányoky 2, Krnjics 4, Bálint R. 8/6, Vorpahl 3/3. Edző: Djokics Zseljko
Győr, 200 néző. V: Papp P., Csabai-Kaskötő, Mészáros. Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–8. 8. p.: 13–17. 12. p.: 17–30. 15. p.: 19–35. 18. p.: 26–37. 13. p.: 33–45. 27. p.: 40–54. 33. p.: 44–65. 36. p.: 46–70. Kipontozódott: Friskovec (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Iványi Dalma: – Nem kezdtünk rosszul, de a védekezésünk még mindig nem az elvárható, pedig anélkül nincs tartós siker. Csak az utolsó percekben játszottunk jól, ami azt jelenti, hogy általában is mehetne jobban a kosárlabda.
Djokics Zseljko: – Nagyon fontos rangadót nyertünk, az első félidőben álomszerű játékkal. A folytatásban támadásban elveszítettük a ritmust, már nem voltak pontosak a távoli dobásaink, de az eredmény a bizonyítéka, hogy nem teljesítettünk rosszul.

NKA Universitas PEAC–BKG-Prima Szigetszentmiklós 63–55 (14–15, 22–13, 13–8, 14–19)
PEAC:
Szücs R. 5/3, MARSHALL 9/3, Wentzel 7/3, NELSON 12, KISS V. 22/3. Csere: Dudásová 3, Sarok 4/3, Selcova, Brajkovics 1, Laczkó. Edző: Csirke Ferenc
SZIGETSZENTMIKLÓS: ANGYAL 12/6, Zsivaljevics 4, Raus 3/3, Aldabazal 2, CAMPISANO 17/6. Csere: Vári 7/3, Davis 6/3, Benke S., Kovács V. 2, Suppán 2. Edző: Gedei Tibor
Pécs, 71 néző. V: Söjtöry, Kovács N., Kapusi. Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–5. 6. p.: 10–7. 13. p.: 19–15. 17. p.: 30–23. 23. p.: 41–32. 26. p.: 44–34. 33. p.: 56–36. 35. p.: 61–47
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Annak kell örülni, hogy megnyertük a mérkőzést, a védekezésünk jó volt, de eléggé dekoncentráltan játszottunk. Szerdán jön egy újabb összecsapás.
Gedei Tibor: – Azt a célunkat elértük, hogy a lepattanóharcot ne bukjuk el. A dobószázalék mindkét oldalon alacsony volt, így nem volt olyan színvonalas a találkozó. Látszik, hogy fejlődünk, de nem kommunikáltunk eleget, és keveset láttam viszont a megbeszéltekből.

DVTK–TFSE-MTK 62–56 (18–14, 20–15, 6–6, 18–21)
DVTK: Medgyessy 2, AHO N. 10/3, M. Jovanovics 12/6, GREEN 15, Kiss A. 8. Csere: Bernáth 4, Kányási 5/3, Tóth F. 6. Edző: Földi Attila
TFSE: THEODOREÁN 11/9, Dúl P. 12/6, Burján, TAPLEY 21, Pavel 2. Csere: Baa 4, Szeitl, Németh A. 4, Király A. 2. Edző: Magyar Bianka
Miskolc, 200 néző. V: Tőzsér, Pozsonyi, Makrai. Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–6. 5. p.: 9–6. 8. p.: 12–14. 14. p.: 25–19. 18. p.: 36–25. 24. p.: 38–31. 27. p.: 41–35. 33. p.: 47–43. 37. p.: 54–52. Kipontozódott: Kiss A. (35. p.), Németh A. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Attila: – Nyertünk, de félő volt, hogy az oroszok elleni csütörtöki kupameccsünk után nehézségeink lesznek, ugyanis egyszer jól, másszor fáradtan játszunk. A dobószázalékunk most katasztrofális volt. Valamit változtatnunk kell a jövőben annak érdekében, hogy végig jól teljesítsünk abban a nagy rohanásban, amely vár ránk.
Magyar Bianka: – Örülök, hogy jó és érdekes meccsel mi is felavattuk ezt a gyönyörű diósgyőri csarnokot. Küzdésből jelesre vizsgáztunk, és ha a nagyszünetig nem adjuk el annyiszor a labdát, mint ahányszor tettük, talán nyerünk. Jól működött az a zónánk, amellyel korábban már megfogtuk a DVTK-t. Fiatal csapat a miénk, és meggyőződésem, hogy fordulóról-fordulóra egyre jobbak leszünk.

Ludovika-FCSM Csata–Sopron Basket 60–73 (13–23, 17–17, 11–19, 19–14)
CSATA: Horváth Bernadett 4, Balogh L. 3, LELIK 18/9, Zele 2, Carey 6. Csere: HEGEDŰS J. 15/6, Gyöngyösi 4, Simon Zs. 4, Böröndy V. 4, Toman P. Edző: Tursics Krisztián
SOPRON: FEGYVERNEKY 9/3, N. Jovanovics 8/3, G. WILLIAMS 19/9, Varga A., HATÁR 20. Csere: Gaye 8, SITKU ZS. 7/3, Varga S. 2. Edző: Gáspár Dávid
Ludovika Aréna, 250 néző. V: Frányó, Fodor A., Lengyel. Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–9. 8. p.: 10–20. 13. p.: 21–25. 17. p.: 23–29. 22. p.: 34–45. 27. p.: 38–57. 33. p.: 47–61. 38. p.: 55–73. Kipontozódott: Határ (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Tursics Krisztián: – Azt kértem a csapattól, hogy ne úgy játsszunk, mint a hétközi Európa-kupa-mérkőzésen. Törökországban sem a mutatott játékkal, sem a hozzáállással nem voltam elégedett. Ennek az ellenkezőjét láttam viszont a pályán, volt energia a védekezésben, meg tudtuk nehezíteni a Sopron támadásait. Az eladott labdák számát is sikerült tíz alá csökkenteni, amit szintén pozitívan értékelek.
Gáspár Dávid: – Mindig nehéz a Csata vendégeként jásztani, ez most sem volt másképp. Nagy koncentrációs különbségeket véltem felfedezni a játékosaim között, ezek meg is látszódtak a ritmustalan támadásokban és a védekezésbeli hibákban. Mindkét csapat megterhelő sorozatban van, hiszen heti két mérkőzést játszik, de ez sem lehet magyarázat ezekre a bosszantó mulasztásokra. A magasabb szint eléréséhez minden esetben, minden mérkőzésen nagyobb koncentrációval kell játszani.

VBW CEKK Cegléd–Vasas Akadémia 57–53 (18–16, 12–14, 11–8, 16–15)
CEGLÉD: Katona Sz. 2, Szabó Fanni 3/3, Szirony 4/3, MANIS 20/6, Szerelem-Kobolák 4. Csere: Rakita, HOLESINSKÁ 10/6, Szabó D. 5/3, Szabó Flóra 3, BAUGH 6. Edző: Hegedűs Péter
VASAS: PAPP K. 12/3, TÓTH O. 14, Budácsik 8, Bach 1, MADÁR E. 12/6. Csere: Heljic, Szmailbegovics 4, Dúl T., Pusztai, Szerencsés, Salamon 2. Edző: Milos Pavlovics
Albertirsa, 100 néző. V: Praksch, Sörlei, Rózsavölgyi. Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–6. 6. p.: 7–14. 9. p.: 13–16. 13. p.: 20–22. 18. p.: 22–22. 20. p.: 30–30. 24. p.: 38–34. 27. p.: 41–38. 32. p.: 47–39. 35. p.: 47–45. 38. p.: 53–58. Kipontozódott: Madár E. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Hegedűs Péter: – Ebben a fordulóban a győztes edzők közül talán én vagyok a legszomorúbb. A negyedik negyedben sajnos szinte minden hibát elkövettünk, hogy elveszítsük a mérkőzést. Eladtuk a labdákat, sportszerűtlen hibát ütöttünk be, nem tudtuk elvégezni a bedobást... Persze hibák mindig vannak és lesznek is, a lányok szépen dolgoznak, megyünk tovább.
Milos Pavlovics: – Nagy energiákat vittünk ki a pályára, de ha meg akarjuk nyerni az ilyen mérkőzéseket, meg kell értenünk, hogy ehhez mindnyájunknak készen kell állni. Sajnos most sem mondhatom el minden játékosról, hogy készen állt erre a meccsre. Főleg támadásban voltak gondok, nagyon sok sima lehetőséget hagytunk ki. A védekezésünkről és a harcosságról nem tudnék rosszat mondani. Fiatal csapatunk sajnos többször rosszul reagált a történésekre, és amikor igazán kellett volna, akkor nem tudtunk eredményesek lenni.

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 6 6 466–301 12 1.000
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 6 6 515–362 12 1.000
3. PEAC-Pécs 6 6 461–384 12 1.000
4. Ludovika-FCSM Csata 6 4 2 432–378 10 0.833
5. DVTK 6 3 3 457–428 9 0.750
6. VBW CEKK Cegléd 5 4 1 338–327 9 0.900
7. UNI Győr MÉLY-ÚT 6 3 3 429–419 9 0.750
8. ELTE BEAC Újbuda 6 2 4 407–472 8 0.667
9. TFSE-MTK 5 1 4 283–365 6 0.600
10. Vasas Akadémia 6 6 346–438 6 0.500
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 6 6 338–464 6 0.500
12. PINKK Pécsi 424 6 6 362–496 6 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik