Női kosár NB I: 52 pontos soproni győzelem, de nincs meg a továbbjutás!

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2021.03.27. 21:38
null
Walker csütörtöki játéka miatt lesz szükség harmadik meccsre (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság, archív)
A Sopron Basket 52 ponttal győzött a Vasas vendégeként a női kosárlabda NB I negyeddöntőjének második meccsén, vasárnap mégis harmadik meccset rendeznek az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban.



Csütörtökön a Sopron hazai pályán magabiztosan a papírformának megfelelően ötvennyolc pontos különbséggel győzte le a Vasast. Szombaton a második találkozón is a vendégek számítottak toronymagas favoritnak, hiszen hazai oldalon Papp Klaudia és Budácsik Dorottya mellett Brianna Fraser is a sérültek listáját gyarapította.

Gáspár Dávid együttese hozta is a papírformát, hiszen Tina Krajisnikék végig vezetve, tükörsima meccsen győztek a fővárosban.

Azonban vasárnap harmadik mérkőzésre is sor kerül Sopronban, hiszen mint kiderült Megan Walker sportorvosijával kapcsolatban problémák merültek fel, a játékos pedig szerepelt az első meccsen, így azt a mérkőzést a szabályok értelmében a Vasas csapata nyeri 20–0 arányban.

A döntést szombat este jelentette be a hazai szövetség a hivatalos honlapján.

„A Sopron KC–Vasas Akadémia Tippmix Női NB I A csoportos negyeddöntő első mérkőzésén a soproniak játékosa, Megan Walker lejárt sportorvosival lépett pályára. A találkozót így 20-0-val a Vasas Akadémia nyerte" – írja a hunbasket.hu.

NŐI KOSÁR NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

VASAS AKADÉMIASOPRON BASKET 4092 (14–23, 7–30, 8–25, 11–14)
VASAS: Szmailbegovics 5, Bach 5, Tóth O. 8, Madár E. 5, Salamon 1. Csere: MADÁR K. 11/3, Szerencsés 2, Mudra 3, Altmann, Hizsnyik
Edző: Milos Pavlovics
SOPRON: FEGYVERNEKY 10/3, CZUKOR 8/3, G. WILLIAMS 11, Brooks 6/3, KRAJISNIK 22
Csere: Határ 4, VARGA A. 20/12, VARGA S. 7/3, Varga K. 4/3
Edző: Gáspár Dávid
Pasaréti út, zárt kapuk mögött. V: Nagy V., Lengyel, Drenyovszki
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–15. 8. p.: 8–19. 13. p.: 14–32. 17. p.: 16–44. 22. p.: 24–58. 27. p.: 26–70. 33. p.: 33–88. 38. p.: 38–92
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Milos Pavlovics: – Nagy élmény volt a Sopron ellen játszani, mindenképp le kell vonnunk a következtetéseket ebből a párharcból. Pontosan tudtuk, mire számíthatunk ezen a két mérkőzésen, a játék minden elemében dominált a Sopron. A helyzetünket tovább nehezítette, hogy kulcsjátékosaink sérültek meg a playoff kezdete előtt, így még nehezebb volt érvényesíteni akaratunkat a pályán. Nem lehetek csalódott, az egyetlen, amivel nem lehetek teljesen elégedett, az a hozzáállásunk. Úgy gondolom, nem a legjobb arcunkat mutattuk ebben a párharcban. Az eredményen ez nyilván nem változtatott volna, de jobb mentalitást és karaktert várok a csapattól. Továbbra is harcolunk a kitűzött célokért, dolgozunk azon, hogy legyőzzük saját magunkat.
Gáspár Dávid: – Az első perctől az utolsóig komolyan vettük a találkozót, végig kontroll alatt tudtuk tartani a meccset. Minden játékos pályára tudott lépni és kellő játékpercet kapott, úgy gondolom, éltek is a kapott bizalommal és lehetőséggel. Nyilván más célokért küzd a két csapat, de látszik, hogy nagyon ügyesek a Vasas fiataljai, és szépen fejlődnek.

A 9–12. HELYÉRT

ELTE BEAC ÚJBUDA–ZTE NKK 83–45 (22–6, 16–12, 18–14, 27–13)
Gabányi-sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V:
Csabai-Kaskötő, Balogh Gy., Varga-Záray
BEAC: Koch 9/9, CZANK 4, Boros J. 4, MÉRÉSZ 17, SMITH 12. Csere: Szabó D. 7/3, Galántai 3, Zsámár 2, Juhász A. 7, DUSANICS 11, Laufer 5, Dénes 2. Edző: Balogh Judit
ZALAEGERSZEG: Dzombeta 10, Mányoky J. 8/6, Kulcsár B., SZABÓ P. 8, Tuchscherer 11/6. Csere: Horváth Fruzsina, SAAD 8/6, Horváth Fanni, Dömötör. Edző: Ambrus Péter
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–0. 8. p.: 16–2. 13. p.: 28–12. 19. p.: 38–15. 24. p.: 46–29. 28. p.: 52–32. 33. p.: 64–36. 37. p.: 75–43
Kipontozódott: Juhász A. (38.p.)
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit:
– Készültünk is, meg nem is. Jól is játszottunk, meg nem is. Támadtunk is, meg nem is. Védekeztünk is, meg nem is. Ezen a meccsen furfangos csapat voltunk.
Ambrus Péter: – A teher rányomta bélyegét a játékunkra, görcsösen kezdtünk. A BEAC hamar húszpontos előnyt szerzett, a második félidőben próbáltunk visszakapaszkodni, kiegyenlített lett a küzdelem. A harmadik játékrészben közelebb zárkóztunk, de elfáradtunk, a végére pedig teljesen szétestünk. Sajnos azt az arcunkat mutattuk, amit a bajnokság elején, pedig az alapszakasz végére már szépen felépítettük magunkat. Lehet, hogy az egyhetes szünet nem jött nekünk jókor, kizökkentünk a megszokott ritmusból.

PINKK-PÉCSI 424–VBW CEKK CEGLÉD 64–77 (11–24, 11–17, 18–21, 24–15)
Kozármisleny, zárt kapuk mögött. V:
Kovács N., Jakab, Horváth Cs.
PINKK:
VORPAHL 25/6, Zubac 10, Szücs Lilla 4, Demeter N. 6, Kovács K. 4. Csere: Zsilinszki 3, Horváth Zs., Tenyér 5, Borbás 5/3, Pucz 2. Edző: Vanja Miljkovic
CEGLÉD: Ortiz 4, SZOTIRIU 13/3, GORJANÁCZ 5/3, McBryde 9/3, MOORE 29. Csere: Révész L. 2, Marossy-Ruják 3, Kobolák 5/3, Szirony 5, Filipowicz, Viszmeg 2. Edző: Konsztandinosz Keramidasz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–6. 6. p.: 5–15. 13. p.: 11–32. 17. p.: 17–34. 23. p.: 25–52. 26. p.: 32–58. 33. p.: 44–68. 37. p.: 54–72
MESTERMÉRLEG
Vanja Miljkovics:
– Erről a mérkőzésről nincs sok értelme beszélni, fel kell frissíteni a fejünket, és felkészülni a jövő heti fontos meccsünkre.
Konsztandinosz Keramidasz: – Szerettük volna bebizonyítani, hogy a felső házba tartozunk. Működött, ami a legutóbbi itteni mérkőzésünkön, főleg, hogy a PINKK-nek több játékosa is hiányzott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik