Női kosár Euroliga: simán nyert Törökországban a címvédő Sopron

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 18:55
null
Gáspár Dávidék mindössze négy pontot kaptak az utolsó negyedben és simán nyertek idegenben (Fotó: Nemzeti Sport)
Bár nem kezdett jól a címvédő Sopron Basket a női kosárlabda Euroliga B-csoportjának 2. fordulójában a nyáron jól erősítő török CBK Mersin vendégeként, de Gáspár Dávid lányai hamar fordítottak, és simán győztek 75–50-re. A Szekszárd drámai rendes játékidőben játszott 87–87-es döntetlent a szintén török Fenerbahcéval, majd kétszeri hosszabbítás után győzött 103–101-re, megszerezve története első sikerét a sorozatban.

A házigazda Mersin kezdte jobban a mérkőzést és néhány perc után 12–5-re lépett el. A címvédő Sopron azonban nem kapkodott és már az első negyedben fordított. A második felvonás derekán pedig már 31–21-re húztak el Fegyverneky Zsófiáék.

A játékrész hajrájában viszont kicsit megtorpantak a vendégek, s a Mersin a nagyszünetre két pontra csökkentette hátrányát. 31–33

A pihenő alatt sikerült rendezni a sorokat és a harmadik negyedtől új lendületet vett a Sopron, amely gyorsan visszaállította a tízpontos különbséget.

A Sopron által hét ponttal megnyert harmadik tíz perc után a záró etapra teljesen elfogyott erejével a házigazda, amely első pontjait is csaknem öt perc után szerezte és ebben a tíz percben mindössze négy pontot tett a táblára, miközben Böröndy Vivienék nem álltak le és könnyedén győztek 75–50-re.

Igaz, a hajrában nagy veszteség érte a Sopront, hiszen a vendégek egyik legjobbja, a 19 ponttal, illetve hat-hat lepattanóval záró Jelena Milovanovics-Brooks kezét fájlalva hagyta el a játékteret.

Jobban kezdett a török Fenerbahce Szekszárdon, mint az Atomerőmű KSC, hiszen már az első negyedben ellépett 11 ponttal, 18–7-re is, de a tolnaiak a játékrész második felében elkapták a fonalat és háromra csökkentették hátrányukat (21–24).

Egyenlíteni viszont csak a harmadik felvonásban 59–59-nél sikerült a hazaiaknak, aki viszont ezt a tíz percet hat ponttal megnyerve már előnyből várhatták a záró etapot.

A negyedik negyedben pedig bár mindkét csapat játékába csúsztak hibák, a Szekszárd Cyesha Goree vezérletével hét pontra is meg tudott lépni, de a hajrában a törökök egyenlítettek és hosszabbításra mentették a találkozót.

Az első ötperces ráadásban sem jutottak dűlőre a felek (92–92), a másodikban pedig hol a Szekszárd, hol a Fenerbahce vezetett, végül drámai hajrában a hazaiak örülhettek a 103–101-es sikernek, s az első győzelemnek az Euroligában.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
2. FORDULÓ
B-CSOPORT

CBK MERSIN YENISEHIR BLD (török)–SOPRON BASKET 50–75 (15–18, 16–15, 15–22, 4–20)
Mersin, 7000 néző. Vezette: Zanev (bolgár), Vavrová (cseh), Marchis (román)
MERSIN: January 5/3, Fitik, Bonner 10, Fagbenle 4, J. JONES 20/6. Csere: Hollingsworth 9, Grigalauskyte, Yalcin 2, Atas. Edző: Zafer Kalaycioglu
SOPRON: Fegyverneky 6, SYKES 18, Kunek 12/12, BROOKS 19/3, Magbegor 10/3. Csere: Sztankovics, BÖRÖNDY V. 7, Varga A., Czukor 3/3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulás. 3. perc: 7–3. 4. p.: 12–5. 6. p.: 12–11. 9. p.: 13–16. 12. p.: 15–24. 15. p.: 21–31. 19. p.: 31–33. 23. p.: 33–41. 26. p.: 39–50. 28. p.: 44–50. 35. p.: 46–62. 36. p.: 48–65.
Kipontozódott: J. Jones (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: –
A Mersin közel sem abban a formájában játszik, amire valójában képes, de ez semmit nem von le a mi munkánk értékéből. Óriási fegyvertény, hogy huszonöt ponttal nyertünk ezen a pályán, ahol nem sokan győznek majd. A csapat kezd ráhangolódni arra a stílusra, amit szeretnénk képviselni, ez a védekezésben, a lepattanózásban nagyon szépen megmutatkozott, ez teremtette meg a sikerünk alapját, mert nem vagyunk képesek arra, hogy minden meccset a támadásainkkal nyerjünk meg. Elképesztő teljesítmény volt!

A-CSOPORT
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–FENERBAHCE ALAGÖZ HOLDING (török) 103–101
(21–24, 24–23, 23–17, 19–23, 5–5, 11–9) – kétszeri hosszabbításban
Szekszárd, 1000 néző. V: Dahra (francia), Alcaraz Moreno (spanyol), Vujicsics (montenegrói).
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 16/6, Miklós M., VIVIANS 25/6, GOREE 30/3, HEBARD 11.
Csere: Wallace 16/9, Mányoky, Holcz, Boros J. 3/3, Bálint R. 2.
Edző: Djokics Zseljko
FENERBAHCE: ÉPOUPA 8, CAKIR 15, MCBRIDE 28/18, Djordjevics 7/3, HOWARD 28/3.
Csere: Raca 9, Onar, Kurtulmus, Stokes 6, Istanbulluoglu.
Edző: Marina Maljkovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–10. 6. p.: 7–17. 8. p.: 16–20. 11. p.: 21–28. 12. p.: 27–28. 16. p.: 37–42. 20. p.: 45–45. 23. p.: 50–49. 27. p.: 58–59. 30. p.: 68–64. 34. p.: 72–70. 39. p.: 79–79. 42. p: 89–87. 45. p.: 92–92. 48. p.: 97–99.
Kipontozódott: Hebard (46. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –
Nagyon izgalmas mérkőzést játszottunk, régóta vártunk erre a győzelemre. Hét éve, amikor a klubhoz kerültem, az volt az álmunk, hogy bejussunk az Euroligába, és ott mérkőzést nyerjünk. Az, hogy ez éppen az előző idény döntőse ellen történt meg, cseresznye a hab tetején. Agresszíven játszott a Fenerbahce, emiatt is sok volt az eladott labdánk. A továbbiakban még bátrabban kell játszanunk, mert voltak olyan szituációk, amelyeknél jobb lehetőséget is választhattunk volna.
Marina Maljkovics: – Úgy jöttünk ide, hogy ki akarjuk javítani a Polkowice elleni vereségünket. Sajnos Alina Jagupovára nem számíthattunk, így a variációs lehetőségeink csökkentek. Ennek ellenére többször is lezárhattuk volna a mérkőzést, de sokszor rossz megoldást választottunk. A Szekszárd agresszíven védekezett, és kihasználta a hibáinkat.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. BC Polkowice 2 2 156–116 4
2. ZVVZ USK Praha 2 2 165–147 4
3. Tango Bourges 2 2 131–122 4
4. Valencia BC 2 1 1 149–154 3
5. KSC SZEKSZARD 2 1 1 174–183 3
6. Virtus Segafredo Bologna 2 2 132–137 2
7. Olympiacos S.F.P. 2 2 131–150 2
8. Fenerbahce Alagöz Holding 2 2 147–176 2
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SOPRON BASKET 2 2 166–112 4
2. Perfumerias Avenida 2 2 164–123 4
3. Spar Girona 2 2 141–116 4
4. Beretta Famila Schio 2 1 1 153–165 3
5. Basket Landes 2 2 110–139 2
6. CBK Mersin 2 2 116–158 2
7. DVTK HUN-THERM 1 1 82–90 1
8. Kangoeroes Mechelen 1 1 62–91 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik