MTI/V. J. 2020.11.27 09:14 Frissítve: 2020.11.27 09:39

Női kosár Euroliga: hetedik a Sopron az erősorrendben

A hetedik helyen áll a Sopron Basket a női Euroliga erősorrendjében, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) állított fel – írja az MTI.

Határ Bernadettéké a hetedik legerősebb csapat az Euroliga mezőnyében a FIBA rangsora alapján (Fotó: Nemzeti Sport – archív)


A wbasket.hu szaklap idézte Paul Nielsen FIBA-szakírót, aki a világszervezet honlapján tette közzé tanulmányát a kontinentális sorozat jövő héten rajtoló idénye előtt, melynek egyik csoporttornájára Sopronban kerül sor.

Ennek alapján a hetedik helyen jegyzett magyar bajnok a mostani szezonban ismét „hullámokat kelthet”, bár a Final Four elérése – ami sikerült 2018-ban és 2019-ben – nehéz feladatnak látszik. A kezdő ötös felveszi a versenyt a riválisokéival, az amerikai-francia Gabby Williamset a szerző nagy igazolásként jellemzi, míg az amerikai-montenegrói Glory Johnson fizikalitást hoz a csapatba. A szerb Jelena Brooks az állandóságot képviseli, és az olyan „alábecsült hősökről” sem szabad megfeledkezni, mint a szintén szerb Tina Krajisnik. Paul Nielsen azzal zárja sorait, hogy a kitartó Sopron-szurkolóknak van okuk az optimizmusra.

A FIBA erősorrendjében az orosz Jekatyerinburg, a cseh USK Praha és a török Fenerbahce került az első három helyre.

A jövő keddtől péntekig tartó soproni buborék résztvevői közül a török Galatasaray a 6., a Bourges a 11., a szintén francia Basket Landes pedig a 13. helyen áll.

2020.12.05 23:11:33

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. A leghűségesebb város dicséretes ötösre vizsgázott rendezésből.

2020.11.28 23:42:30

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A legjobb azonban az lenne, ha hamarosan már nem kellene plusz egészségügyi személyzetet, illetve logisztikusokat fogadni a kosárlabdacsapatok mellé, mert jelenleg nekik körülbelül ugyanannyi beleszólásuk van a keretek összetételébe, mint az edzőknek.

2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.