Női kosár Ek: fordítás az utolsó pillanatban, győzött a Győr

FAZEKAS ZOLTÁN (Ankara)FAZEKAS ZOLTÁN (Ankara)
Vágólapra másolva!
2022.12.08. 16:49
null
A győztes triplát bedobó Aaryn Ellenberg-Wiley (3)<strong> </strong>15 pontot szerzett a győriek soraiban (Fotó: FIBA)
Aaryn Ellenberg-Wiley dudaszókor dobott triplájával a Győr fordított, és 70–69-re győzött a török Botas vendégeként a női kosárlabda Európa-kupa csütörtöki játéknapján.

TAVASZIAS IDŐBEN, 12 Celsius-fokban és napsütésben érkezett meg a Serco UNI Győr az Ankara Sport Hallba csütörtök délután, hogy megmérkőzzön a házigazda Botas Spor csapatával a női Európa-kupa F-csoportjának 5. fordulójában. A magyar együttes nem éppen ideális körülmények között készülhetett a meccsre, hiszen előző nap viszontagságos utazást követően (Bécsben csak nagy késéssel indult a repülőgép Isztambulba, ezért lemaradt a delegáció a csatlakozásról), két órával a tervezettnél később érkezett meg a török fővárosba, így elmaradt az edzése.

Amit egyébként sem a helyszínen, hanem egy kisebb csarnokban tarthatott volna meg Cziczás László vezetőedző, ugyanis az Ankara Sport Hallban szerda este férfi ULEB Európa-kupa mérkőzést rendeztek, amelyen több mint hatezer néző előtt a spanyol Tenerife hét ponttal legyőzte az Ankarát. Azt sejtettük, hogy ennyien közel sem lesznek a gigantikus, 10 400 néző befogadására alkalmas létesítményben, amelyben délelőtt jó hangulatú, átmozgató jellegű tréninget tartott Cziczás.

A csapat – amelynek tagjai a csarnok felé vezető 15 perces buszozás során megcsodálhatták a monumentális Antikabirt, azaz a mauzóleumot, amelyben Mustafa Kemal Atatürk, a török függetlenségi háború vezéralakja, a Török Köztársaság alapítója és egyben első elnöke nyugszik – látszólag túltette magát azon, hogy vasárnap odalett a hazai veretlensége (az Euroliga-győztes Sopron Basket 20 ponttal megverte bajnokin), s azzal a tudattal léphetett pályára Ankarában, hogy ha ismét legyőzi a Botast (hazai pályán 72–65-re nyertek Török Ágiék november 2-án), akkor továbbjut.

Aaryn Ellenberg-Wiley, a Győr irányítója: – Küzdős, gyürkőzős mérkőzés volt, amelyen nem igazán játszottunk jól, de végig nagyon igyekeztünk meccsben maradni, ami sikerült. Aztán tényleg nem maradt idő túlgondolni a helyzetet, rá kellett dobnom a triplát, ami szerencsére bement. Hogy előtte nyolcat mellédobtam? Nem számít, ilyen esetben nem kell ezzel foglalkozni. Megvan a továbbjutás, aminek örülünk, várjuk a folytatást.

Az ideges kezdés után a szlovák Sabína Oroszová öt pontjával elhúzott a vendégegyüttes, amely jól védekezett, majdnem nyolc percig nem kapott kosarat mezőnyből, ám a vendéglátó összekapta magát, és futott egy 9–0-s etapot. A második negyed közepére előbb triplányira faragta hátrányát a zöld mezes győri együttes, majd Dubei Debóra két hárompontosával ismét vezetett. Ám újabb hazai feltámadást láthattunk, így tulajdonképpen örülhettünk, hogy a nagyszünetre csak egypontos hátránnyal vonult a Győr.

A harmadik játékrészben egyik fél sem tudott meglépni a másiktól, döntetlenről indult az utolsó felvonás, amelyben a litván Egle Sventoraite megtáltosodott, s pontjai révén kilenccel elhúzott a Botas. Nagy hajrát nyitott a 39. percben még hétpontos hátrányban lévő vendégcsapat, s végül az addig mind a nyolc triplakísérletét elhibázó amerikai Aaryn Ellenberg-Wiley dudaszós hárompontosával egy ponttal győzött, ezzel tovább is jutott.

A GYŐZTES TRIPLA

NŐI EURÓPA-KUPA
5. FORDULÓ
F-CSOPORT
BOTAS SPOR (török)–SERCO UNI GYŐR 69–70 (12–10, 22–23, 18–19, 17–18)
Ankara, 100
néző. V: Tomic (horvát), Stan, Stoica (románok)
BOTAS: UZUN 15/3, Slocum 14/9, Gülcan 5, SVENTORAITE 13, MACAULAY 17. Csere: Günay, Avci, Cidal 5/3. Edző: Cihat Baris Akgün
GYŐR: ELLENBERG-WILEY 15/3, Dubei 6/6, Bach 4, OROSZOVÁ 14/6, MOMPREMIER 15. Csere: Dombai 6, Ruff-Nagy 2, Weninger, Török Á. 6/3, P. Williams 2. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–5. 7. p.: 3–9. 10. p.: 10–9. 12. p.: 17–10. 16. p.: 23–24. 18. p.: 28–26. 22. p.: 36–37. 27. p.: 44–47. 32. p.: 55–56. 36. p.: 65–56. 39. p.: 67–65. 40. p.: 69–67.
MESTERMÉRLEG
Ozan Cankürt (másodedző):
– Közel voltunk a győzelemhez, s tudtuk, ez nagyon fontos lehet a továbbjutás szempontjából. Ilyen a kosárlabda, sokáig vezettünk, de végül az utolsó másodpercben kikaptunk.
Cziczás László: – Nagyon örülök a győzelemnek, úgy tudtunk nyerni, hogy közben voltak gyengébb teljesítmények, sok büntetőt és könnyű ziccert is elrontottunk. Ennek ellenére nagy szívvel játszottunk, s végig bíztunk Aaryn Ellenberg-Wileyban, hiszen az ilyen szituációkban nem először mutatja meg, hogy ha előtte mellé is dobott több triplát, amikor számít, akkor bevágja. Végig hittünk a győzelemben, ami sikerült, ennek köszönhetően kedvező helyzetbe kerültünk.

A csoport másik mérkőzése
Maccabi Bnot Asdod (izraeli)–Kibirkstis (litván) 85–75

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Győr 5
4
1
386–368 18
9
2. Botas5
2
3
345–34057
3. Maccabi Bnot Asdod5
2
3
380–384–4
7
4. Kibirkstis5
2
3
352–371–197
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik