MTI 2019.11.11 11:49 Frissítve: 2019.11.12 22:01

Női kosár Eb-selejtező: megvan a magyar keret a hollandok ellen

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak esélyeshez méltóan kell szerepelnie a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság novemberi két selejtezőmérkőzésén.

Sopronban készül a női kosárlabda-válogatott (Fotó: Tumbász Hédi) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

A szakvezető a nemzeti együttes soproni edzőtáborában tartott sajtótájékoztatón kifejtette, az előző kvalifikációs sorozatban nem a magyarok voltak a favoritok, de ezúttal más a helyzet.

„Horti Dóra és Varga Zsófia visszavonult, az eddigi csapatkapitány Raksányi Krisztina sérült, de ki kell mondanunk, hogy ennek a hármas csoportnak mi vagyunk az esélyesei. Fiatal a csapat, lépcsőnként építkezünk, és remélhetőleg élünk a lehetőségeinkkel” – jelentette ki Székely Norbert.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke felidézte a nyári, szerbiai Eb-t, amelyet hetedikként zárt a csapat.

„Felülmúltuk a várakozásokat, és ez az eredmény igazolja a szakág munkáját. Székely Norbert partner a fiatalításban is, Sopron pedig változatlanul igazi fellegvára a hazai kosárlabdának” – közölte az MKOSZ vezetője hozzátéve, a nemzetközi szövetség nemrég Sopronnak ítélte oda a jövő augusztusi U20-as női Eb rendezését.

A helyi klubot erősítő Dubei Debóra főként új feladatairól beszélt:

„Huszonkét évesen óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek a válogatott csapatkapitánya. A hollandok kellemetlen és erős ellenfelek lesznek, de igyekszünk felkészülni belőlük, nyerni kell Amszterdamban” – fűzte hozzá.

Az Eb-selejtezők H-csoportjában a magyar válogatott csütörtökön 19.30 órától Amszterdamban lép pályára, majd vasárnap 20.30 órától Sopronban fogadja Szlovákiát. Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul.

A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a 16 csapatos Eb-re, amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország.

Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7. helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
H-CSOPORT
1. FORDULÓ
November 14., csütörtök
19.30:
Hollandia–Magyarország

2. FORDULÓ
November 17., vasárnap

20.30: Magyarország–Szlovákia

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Pusztai Petra (Aluinvent-DVTK), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dubei Debóra (Sopron Basket), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Turner Yvonne (Orenburg), Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Weninger Virág (Sopron Basket), Bálint Réka (Atomerőmű KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Barnai Judit (Uni Győr MÉLY-ÚT)

2020.11.28 23:42:30

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A legjobb azonban az lenne, ha hamarosan már nem kellene plusz egészségügyi személyzetet, illetve logisztikusokat fogadni a kosárlabdacsapatok mellé, mert jelenleg nekik körülbelül ugyanannyi beleszólásuk van a keretek összetételébe, mint az edzőknek.

2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.

2020.10.03 08:18:34

Kosárlabda GOBODICS TAMÁS

LeBron James együttese megállíthatatlan, a söprés is benne van az NBA idei nagydöntőjében.