Kosárlabda Eb: „buborékokban” zárul a selejtezősorozat

MTI MTIMTI MTI
2020.09.18. 17:52
null
Hangáék az NBA-ben már kipróbált buborékokban fejezhetik be az Eb-selejtezőt (Fotó: NS Archív)
A külvilágtól elzárt, úgynevezett buborékokban rendezik meg a férfi és női kosárlabda Európa-bajnokság hátralévő selejtező mérkőzéseit.

 

A nemzetközi szövetség pénteken közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül és oda-visszavágós rendszer helyett kijelölt helyszíneken bonyolítja le a kvalifikációból maradt meccseket. A regionális alapon kijelölendő buborékokban négy-nyolc csapat szerepel majd, a rendező városokat később hirdetik ki.

A magyar férfi válogatott a 2021-ről 2022-re halasztott kontinenstorna selejtezőjében Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával szerepel egy csoportban, amelyet két forduló után hibátlan teljesítménnyel vezet. Februárban a favorit Szlovéniát hazai pályán, majd Ukrajnát idegenben verte meg. A korábbi forgatókönyv szerint novemberben a magyarok az osztrákokhoz, majd a szlovénokhoz látogattak volna, végül a selejtezők jövő februárban további két mérkőzéssel zárulnának.

A női válogatott két forduló után 1/1-es győzelmi mérleggel áll, és novemberben Szekszárdon fogadná Hollandiát, majd februárban Szlovákiába látogatna. Az Eb-re júniusban kerül sor Spanyolországban és Franciaországban.

Legfrissebb hírek

Völgyi Péter: Óriási harcot várok a csapatba kerülésért

Kosárlabda
6 órája

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Gasper Okorn szerint már van eredménye az építkezésnek

Kosárlabda
2026.07.08. 11:08

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Férfi kosár vb-selejtező: megvan a mieink programja a második csoportkörre

Kosárlabda
2026.07.07. 10:39