FAZEKAS ZOLTÁN 2021.02.22 19:32 Frissítve: 2021.02.22 21:46

Férfi kosár Eb-sel.: sima vereség Ukrajnától a záró fordulóban

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 97–63-ra kikapott Ukrajnától az Európa-bajnoki selejtező utolsó, 6. fordulójában.

A magyar válogatott kikapott Ukrajnától a záró körben (Fotó: FIBA)

 

A lényegi kérdésre már választ kaptunk az F-csoport kijevi buborékjának előző négy napján, hiszen az osztrákok elleni első – merthogy kétszer is megvertük őket – győzelem után eldőlt, a magyar férfiválogatott ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon is. Igaz, a csoportelsőség a hétfői eredményen múlt, ám mivel a szakmai stáb már két napja kiszámolta, hogy válogatottunk a kontinenstorna sorsolásán akkor sem tud az ötödik kalapnál feljebb lépni, ha nyer, így tulajdonképpen kevés tétje volt a házigazda elleni találkozónak. Persze a végső sorrendet meghatározta, így az ukránok is tudták, ha 25 vagy több ponttal győznek, ők végeznek a kvartett élén.

 
Teljessé vált a torna mezőnye

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány Váradi Benedeknek, Ferencz Csabának, Benke Szilárdnak és Eilingsfeld Jánosnak adott pihenőt, míg a fiataloknak azt ígérte, lehetőséghez jutnak. Így is lett, Lukács Norbert és Somogyi Ádám is élete első tétmeccsén léphetett pályára a felnőttek között, előbbi szerezte a találkozó első pontját is. A hazaiaknál Jerome Randle, a spanyol Betis honosított amerikai karmestere is pályára került, ahogyan Olekszandr Lipovij, aki néhány éve a Szolnoknál légióskodott.

Ugyan két éve februárban 62–60-ra nyertünk Zaporizzsjában, az előzmények alapján hasonlóra kevesen számítottak, még úgy sem, hogy nagyszerűen kezdtünk. A harmadik percben ütemes tapsba kezdett az a néhány száz néző, aki bemehetett a meccsre – másodszor a buborék során –, de így is ragyogóan rajtoltak a mieink, a nyolc pontos Filipovity Márkó révén nyolc ponttal elhúztunk, ám ezután az ukránok időt kértek, összekapták magukat és a negyed végén már ők vezettek néggyel.

Mindkét kapitány sokat és sűrűn cserélt, de ez a hazaiaknak kedvezett, akik előszeretettel próbálkoztak a hárompontos vonalon túlról, sikerrel, 37–26-nál és a hatodik gyűrűben landoló ukrán triplánál Ivkovics kért időt.

Miután a nagyszünetre 16 pontos ukrán előnnyel vonultak a csapatok, a folytatásban töredezetté vált a játék, s a tét hiánya egyre jobban érződött, ám a vendéglátók továbbra is jó százalékkal dobtak távolról és húsz pont fölé vitték a különbséget. Sajnos a védekezésünk színvonala egyre romlott, rengeteg üres ziccert dobhattak a hazaiak, így a záró negyedre már 32 ponttal jártak előrébb. Az ukránok ezzel a magabiztos győzelemmel – mert az lett a vége –, megszerezték az első helyet a kvartettben, övék lett a csoport sárga trikója.

A hajrában pályára léphetett először a felnőttválogatottban a 21 éves Fazekas Máté is, az Ulm légiósa, aki noha összesen 120 másodpercet volt a parketten, így is tudott dobni egy duplát. A magyar válogatott összességében két győzelemmel és két vereséggel zárta a kijevi buborékot, amelyben már a második meccsén kivívta az Európa-bajnoki szereplést – a feladatot sikerrel teljesítette, mindenki elégedett lehet, sőt, a kapitány azt ki is emelte: 1969 óta először fordult elő, hogy a gárda egymást követő két kontinenstornára is kvalifikálta magát!

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
6. FORDULÓ
F-CSOPORT (KIJEV)
UKRAJNA–MAGYARORSZÁG 97–63
(24–20, 26–14, 27–11, 20–18)
Kijev, zárt kapuk mögött. V: Yalman (török), Marques (portugál), Manniste (észt)
UKRAJNA: Rendl 9/3, Bliznyuk 4, LIPOVIJ 11/9, Petrov 2, Herun 12. Csere: BOBROV 19/3, Zotov 4/3, MISULA 18/18, PAVLOV 12/3, Sanon 4, Szkapincev 2, Vojnalovics. Szövetségi kapitány: Ainars Bagatskis
MAGYARORSZÁG: Lukács 2, Pongó Máté 7, Vojvoda 4, FILIPOVITY 17/6, Keller Á. 6. Csere: PERL 10, Pongó Marcell 6, Horti 1, Somogyi 2, Karahodzsics 4, Szabó 2, Fazekas 2. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–6. 5. p.: 6–14. 7. p.: 14–14. 9. p.: 22–18. 12. p.: 29–22. 16. p.: 42–26. 19. p.: 47–30. 24. p.: 58–38. 28. p.: 70–41. 33. p.: 85–47. 39. p.: 93–57
MESTERMÉRLEG
Ainars Bagatskis: –
Elégedett vagyok, mert ezen a meccsen fegyelmet és türelmet kértem a csapattól, és megkaptam. Persze tudtuk, hogy a huszonöt pontos vagy nagyobb különbségű győzelem a csoportelsőséget jelenti, ezt megszereztük. Végig koncentráltunk, emellett remekül védekeztünk, tényleg boldog vagyok.
Ivkovics Sztojan: – A célt elértük, kijutottunk az Európa-bajnokságra. Ezen a meccsen arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyar bajnokságban szereplő fiatalok mennyire vannak az európai színvonaltól, és azt láttuk, sokat kell még dolgozni. Próbáltuk frissen tartani a rutinosabbakat, és lehetőséget adni a fiataloknak. Büszke vagyok arra, hogy ötven év után ismét két egymást követő kontinenstornán ott lesz a válogatott. Van egy vázunk, amellyel készen állunk a jövő évi Eb-re, és mondhatjuk, jobb csapatunk lesz, mint Kolozsváron volt. Örülök, hogy hazamehetünk.

2021.02.24 00:01:33

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Nyilván nem jöhet mindig minden össze egyszerre, mint akár 2017-ben, de jó lenne látni a világos, egyenes irányú fejlődést mindkét szakágnál.

2021.02.21 09:13:11

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Van, hogy éjszaka felébredek, mert azt álmodom, a kis csarnokban ünnepeljük az első bajnoki címet.”

2021.02.19 21:39:12

Kosárlabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A korábbi évtizedekben leginkább a duma dívott a produkció helyett.

2021.02.06 22:48:05

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. Fájó, hogy elmaradt a kijutás, de felesleges lenne minden hidat felégetnünk magunk mögött.