Férfi kosár NB I: Dzunics két év után visszatér Fehérvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.29. 13:40
A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvárnál folytatja pályafutását Dzunics Braniszlav. Az együttessel korábban bajnoki címet nyerő vezetőedző kétéves paksi kitérőt követően tért vissza Székesfehérvárra – tudatta a klub hivatalos honlapja.

„Mivel távozása után az elmúlt két évben is megmaradt a jó viszony közöttünk, többször tárgyaltam személyesen Dzuniccsal a visszatérésének lehetőségéről. Szóban mindenben megegyeztünk, kétéves szerződést írunk alá, amikor Belgrádból visszatér Magyarországra, de ez már csak formalitás lesz. Nagyon örülök, hogy volt bajnokcsapatunk edzője fogja irányítani a szakmai munkát, és remélem, hogy hasonlóan eredményes lesz, mint a korábbi három szezonjában” – nyilatkozta Halm Rolland ügyvezetője az albakosar.hu-nak.Halm Rolland ügyvezetője az albakosar.hu-nak.

„Több oka van, hogy visszatértem Fehérvárra. Az egyik, hogy szakmailag mindig nagy kihívás és lehetőség az Albánál dolgozni, a másik ok, hogy családommal nagyon szeretjük a várost, és jól éreztük magunkat a csapatnál. Megegyeztünk Halm Rollanddal a visszatérésemről. Nagyon motivált vagyok, alig várom, hogy elkezdődjön a munka, és szerencsésnek érzem magam, hogy újra lehetőséget kapok egy ilyen nagy múltú csapatnál. Az első feladatok egyike lesz a szakmai stáb kialakítása és a magyar játékosok kiválasztása” – fogalmazott a Pakstól érkező Dzunics Braniszlav, az együttes régi-új mestere.

A fehérváriak a kilencedik helyen zártak a 2014–2015-ös bajnokságban.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek