Férfi kosár: Gasol bejelentette, 20 év után visszatér a Barcához

M. D.M. D.
2021.02.23. 17:41
null
Pau Gasol húsz év után újra a Barcában (Fotó: AFP)
Pau Gasol húsz év után visszatér az FC Barcelona kosárlabdacsapatához – ezt előbb maga a játékos jelentette be a közösségi felületein, majd a katalán klub is megerősítette a hivatalos honlapján.

 

A 40 éves center az idény végéig szóló szerződést kötött a Hanga Ádámot is foglalkoztató katalán klubbal.

„Nagyon boldog vagyok, hogy bejelenthetem, hazatértem – írta Gasol a közösségi oldalain. – Képességeimmel és tapasztalatommal szeretném segíteni a csapatot az idény kulcsfontosságú szakaszában, miközben visszanyerem a fizikai állapotomat, és felveszem a meccsritmust. Örülök, hogy visszatérhetek oda, ahonnan elindultam, és remélem, hamarosan ismét pályára léphetek az első csapatban. Köszönettel tartozom a Barcának és a technikai személyzetnek, amiért lehetővé tették számomra, hogy csatlakozzak hozzájuk.”


Gasol 2019 márciusában játszott legutóbb tétmeccset, bokasérülése, majd műtétje után már sem a Milwaukee Bucksban, sem a 2019 végén számára edzéslehetőséget biztosító Portland Trail Blazersnél nem jött össze számára a visszatérés az NBA-ben. Legutóbb 2020 decemberében beszélt arról, hogy még nem akar visszavonulni, továbbra is reméli, hogy újra szerződést kap valamely NBA-csapattól. Az álmai netovábbjaként a Los Angeles Lakerst említette, amelyben 2008 és 2014 között kosarazott, és ahol négy évvel fiatalabb testvérével, Marc Gasollal játszhatott volna együtt. A tengerentúli profi ligában összesen 1362 meccsen szerepelt (1226-ot játszott az alapszakaszban és 136-ot a rájátszásban).

Gasol Barcelonában született, a katalán klubnál is nevelkedett, ott lett profi játékos 1998-ban. Három idény alatt két bajnoki címet és egy Spanyol Kupát nyert, 2001-ben a spanyol bajnoki finálé legértékesebb játékosának (MVP) választották. Ezt követően került az NBA-be, amelyben a Lakersszel kétszeres bajnok lett, de megfordult Memphisben, a Chicago Bullsban és a San Antonio Spursben is, mielőtt jött volna a Bucksnál elszenvedett bokasérülése.


Legfrissebb hírek

Forray Gábor: Mi nem ígérgetünk felelőtlenül

Kosárlabda
6 órája

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Kiütés a döntő ötödik meccsén: Szolnokon nyerte meg a férfi kosár NB I-et a Falco

Kosárlabda
2026.05.27. 20:02

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35
Ezek is érdekelhetik