GYŐRI FERENC
2021.11.22 10:34

BEAC: „Talán el is hisszük” – nagy bravúr Balogh Judit nélkül

A BEAC nagyszerű győzelmet aratott a női kosárlabda NB I szombati játéknapján; beugró edzője, Horváth Bianka szerint magas szintű koncentráció és együttműködés kellett a sikerhez.

22 ponttal nyert Győrben az ELTE BEAC Újbuda, amelynek beugró fiatal edzője, Horváth Bianka élvezi Balogh Judit bizalmát, ami elképesztő felszabadultságot ad neki (Fotók: beac.hu)

 

– A csapat vezetőedzője, Balogh Judit konferencián vett részt, ezért ön helyettesítette Győrben. Megbeszélt vele mindent a mérkőzés előtt?
– Folyamatosan tartottam vele a kapcsolatot, egész héten egyeztettünk – válaszolta a Nemzeti Sportnak Horváth Bianka, az ELTE BEAC Újbuda segédedzője, aki bravúros, 87–65-ös győzelemre vezette együttesét az Európa-kupa-résztvevő Uni Győr Mély-Út vendégeként. – Sok témát átbeszéltünk, de félig szabad kezet kaptam tőle, sok mindent rám bízott.

Horváth Bianka

– Érdekesen hullámzott a találkozó, mi volt a probléma a második negyedben?
– Kicsit lelassult a játékunk. Próbáltam többféleképpen megoldani a gondot, időkéréssel, cserékkel igyekeztem változtatni. Minden mérkőzésen van, ezen éppen akkor érkezett el a hullámvölgy. A nagyszünetben elmondtam a játékosoknak, hogy semmi gond, jókor jött a pihenő, fordulás után kijövünk belőle, és ki is jöttünk. Hasonló elánnal kezdtük a második félidőt, ahogyan az elsőt: hatalmas elszántsággal.

– Mi működött jól a fordulás után, minek köszönhető, hogy a második félidőt huszonnyolc ponttal megnyerték?
– Elképesztően összeállt a csapat és a kispad is, ilyen összhangot legutóbb a DVTK elleni győzelem alkalmával érezhettünk. Nincsenek rá szavak, milyen csapatmunkával dolgoztak a lányok, le a kalappal előttük, csak ámultunk és bámultunk, hogy minden húzásunk bejött. Magas szintű koncentráció és együttműködés jellemezte az együttest, mindenki bízhatott a csapattársában, hogy ha megverik, akkor jön a segítség.

– Az összecsapást csupa hölgy vezette, a két vezetőedző és a mérkőzésellenőr is nő volt. Örült, hogy részese lehetett ennek a történelmi eseménynek?
– Nagyon. A hét elején láttam a küldést, és boldog voltam, elismerem a felkészültségüket. Tudtam, hogy jó meccs lesz, örültem, hogy női játékvezetőket küldtek – a találkozót követően gratuláltam is nekik, mert jól vezették a mérkőzést.

– Ez volt a második bravúrjuk ebben az idényben, egyértelmű céljuk, hogy ott legyenek a rájátszásban?
– Most már szeretnénk ott lenni, érezzük, hogy bármire képesek lehetünk, meg akarjuk ragadni a lehetőséget. Egyre közelebb kerülünk a rájátszáshoz, és most jönnek azok a mérkőzések, amelyeket majdhogynem kötelező lesz megnyernünk. Félig-meddig kimondva is a legjobb nyolc a célunk, és talán el is hisszük, hogy ott a helyünk.

– Erősnek érzi a játékoskeretet?
– Igen, erős keretünk van, úgy gondolom, az elmúlt idényeket figyelembe véve az egyik legerősebb. Ebben a társaságban egymásért is hihetetlen módon tudnak küzdeni a játékosok, szívvel játszanak, hajtós és agresszív védekezést mutatnak be, ami eddig működött. Megvan a kohézió, amire szükség van.

– Fiatal segédedzőként milyen célokat tűz ki maga elé?
– Balogh Bubu felkért erre az évadra, koncentrálok, hogy minél többet tudjak segíteni neki, és a lehető legtöbbet tanuljak tőle, magamba szívjam a tudást, és meglovagoljam a lehetőséget, ahogyan a győrit is sikerült. Nagyon fontos, hogy élvezem Bubu bizalmát, ez elképesztő felszabadultságot ad. Bármiben segít, és mindig meghallgat engem.

2023.11.23 13:53:02

Kosárlabda nemzetisport.hu

1987-ben a Bajai SK elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát.

2023.11.03 21:14:59

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A gondolat nyilván ott motoszkál mindenkiben: egy pályafutás alatt talán ez lesz az egyetlen lehetőség eljutni az olimpiára. Ráadásul a szereplés jogát februárban hazai pályán, Sopronban lehet megszerezni, ahová a szurkolók bizonyosan azért mennek, hogy szemtanúi legyenek a sporttörténelmi sikernek.

2023.10.06 00:34:37

Kosárlabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nem féltem a magyar válogatottat.

2023.09.23 10:36:29

Kosárlabda nemzetisport.hu

A testvérpár mind a négy válogatott kosarasa klubot váltott nyáron, s van vb-győztes „ügyfelük” is.