A Szombathely nyolc ponttal kapott ki Kaposváron

Vágólapra másolva!
2012.11.17. 20:16
null
A Kaposvár és a Szombathely igazi rangadót vívott, amely előbbi sikerét hozta (Fotó: Fuszek Gábor)
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának nyolcadik fordulójában a Szombathely kikapott Kaposváron, a Jászberény Székesfehérváron, a Debrecen Körmenden, míg a Nyíregyháza Pakson.

 

Kaposvár–Szombathely

Jól kezdett a Kaposvár, de tapadt a Szombathely, amely még a nagyszünetben is látótávolságon belül volt. Nagy úgy a záró negyedhez érve, hiszen addigra már tizenhat pontra hízott a vendéglátók előnye. Akkor azonban egy utolsó, nagy rohamra indult a vendégcsapat, és még izgalmat is tudott vinni a hajrába, de azért nem olyan nagyot, hogy ne kapott volna ki végül nyolccal.

Atomerőmű–Nyíregyháza

A Nyíregyháza Pakson nemcsak ki-ki meccsbe bocsátkozott az Atomerőművel, hanem szívós munkával eljutott odáig, hogy a záró negyedet hárompontos előnnyel várhatta. A végjátékot azonban már nem bírta erővel, és a 27–13-ra megnyert játékrésszel a paksiak simának tűnő mérkőzésen győztek.

Fehérvár–Jászberény

A jászberényiek az első negyedben meglepték a fehérváriakat, akiknek végül az első félidő is kevés volt, hogy rendezzék soraikat, és igazolják a papírforma fölényüket. A második félidő azonban már csak és kizárólag a fehérváriakról szólt, akik védekezésben és támadásban is óriási formajavuláson mentek keresztül. A harmad negyedben speciel 12 pontot kaptak, miközben szereztek 30-t. Csak miheztartás végett: az első félidőt 37–44-tel zárták... A végére 24 pont lett a különbség, a vendégek teljesen kipukkadtak. A győztes együttesben Wood Brandon 33 pontot szerzett.

Körmend–Debrecen

A körmendieknek elég volt megnyomni az első, majd a harmadik negyedet ahhoz, hogy biztos győzelmet arassanak a debreceniek ellen, így még az is belefért a találkozóba, hogy a kiegyenlített záró felvonás előtt a másodikat elveszítsék, és abban 26 pontot kapjanak. Az elsőben és a harmadikban a vendégek összesen 27-ig jutottak. A házigazdák a harmadik győzelmüket aratták, viszont a vendégek nyolcadik mérkőzésüket is elveszítették.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
KAPOSVÁRI KK–SZOVA-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 103–95 (30–25, 29–22, 27–23, 17–25)
Kaposvár, 500 néző. V: Kapitány, Ádám, Fodor
KAPOSVÁR: Drahos 10/3, DUNN 17/3, SWANSTON 25/6, HENDLEIN 15, SPICA 32. Cs: Kiss K., Dávid G. 4, Szőke. Edző: Fekete Ádám
SZOMBATHELY: Kálmán 13/9, LEVY 14, Will 14/9, IVOSEV 22/9, FEY 17. Cs: Simon L. 11/3, Jancsikin 4, Szanati. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–10. 7. p.: 16–19. 9. p.: 25–23. 12. p.: 34–27. 15. p.: 43–34. 19. p.: 55–44. 22. p.: 64–52. 26. p.: 70–60. 28. p.: 82–66. 32. p.: 88–73. 39. p.: 101–90
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Bár hullámzó teljesítményt nyújtottunk, megmutattuk, hogy egységes, jó csapatunk van. Végtelenül boldoggá tett, hogy ilyen sokan és ilyen lelkesen szurkoltak nekünk, úgy érzem, eljött az az idő, amikor a csapat és a hívei egymásra találtak.
Bencze Tamás: – Tudtuk, hogy jó együttes a kaposvári, ezt eddig is bizonyította. Mi megkönnyítettük a dolgát, mert elkerülhető kosarakat kaptunk. A nagyszünet után megpróbáltunk felzárkózni, de nagy volt a hátrányunk, és nem sikerült. A kaposváriak rászolgáltak a győzelemre.
ALBA FEHÉRVÁR–TOP COP SECURITY JÁSZBERÉNYI KSE 93–69 (18–22, 19–22, 30–12, 26–13)
Székesfehérvár, 2023 néző. V: Földházi T., Bognár T., Surányi
FEHÉRVÁR: Moore 11/3, WOOD 33/15, BÓDI 7/3, Hollis 13, LEKLI 12/3. Cs: Supola 7/3, MEDVE 6/3, Keller V. 2, Somogyfoki 2, Koncz. Edző: Dzunics Braniszlav
JÁSZBERÉNY: RAKICS 18/3, M. Markovics 14, Soós, DRAMICSANYIN 21/9, Horti B. 2 Cs: László R. 2, Török R. 9/3, Szabó P. 3/3, Molnár B., Szögi. Edző: Földi Sándor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–8. 7. p.: 9–13. 12. p.: 22–27. 15. p.: 29–31. 19. p.: 37–42. 24. p.: 49–47. 29. p.: 62–52. 33. p.: 75–65. 38. p.: 87–67
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – A második félidőben nagyon keményen küzdöttünk, főleg a védekezésünk javult fel, ami jó egyéni teljesítményekkel is párosult.
Földi Sándor: – A jó első félidő után bennmaradtunk az öltözőben, de nem hiszem, hogy elbíztuk magunkat.
LAMI-VÉD KÖRMEND–FACTUM SPORT DEBRECEN 94–76 (21–15, 25–26, 22–12, 26–23)
Körmend, 1800 néző. V: Benczur, Farkas, Németh
KÖRMEND: Simpson 8, Ruják 6, FERENCZ 28/18, BULJAN 25/3, Shaw 14. Cs: Kutasi, Farkas 9, Fodor, Sonyák, Sömenek, Csapai 4/3, Kocsis. Edző: Hencsey Tamás
DEBRECEN: Mladenovic 11/9, Helmeczi 6, Pettis 8, Cseh 9/3, CARTER 22. Cs: Boros 6/6, Kovács 3/3, Vas 8, Pék, Varga 3/3. Edző: Jason Okrzesik
Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–2. 6. p.: 19–12. 16. p.: 34–24. 19. p.: 42–39. 24. p.: 57–45. 28. p.: 65–45. 33. p.: 76–55. 27. p.: 85–73
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás: – Örülök a győzelemnek, különösen hogy nagy különbséggel nyertünk, bár a mérkőzés egyes periódusai nem voltak élvezetesek a közönség számára. A harmadik negyedben a védekezésünk feljavult, sikerült megtalálnunk a megoldást a Debrecen játéka ellen, ezzel el is döntöttük a mérkőzést.
Jason Okrzesik: – Meghatározó volt a második félidő. Nagy lendülettel játszottunk a mérkőzés elején, jól lepattanóztunk, és volt ritmusa a játékunknak. A második félidőben ez már nem volt meg. Megyünk tovább az úton, amely nehéz, hiszen még nem nyertünk mérkőzést.
ATOMERŐMŰ SE–NYÍREGYHÁZA 83–72 (22–21, 26–15, 8–23, 27–13)
Paks, 1000 néző. V: Pálla Z., Balog Gy., Jurák K.
PAKS: L. Williams 14/3, VOJVODA 19/9, KÖRTÉLYESI 21/3, Eilingsfeld 2, Idlet 2. Cs: Tóth Á. 12, Kámán 6/6, Kovács Á. 7/3, Kerpel-Fronius. Edző: García Enrique Gutiérrez
NYÍREGYHÁZA: NELSON 20/3, Mohácsi 14, BERKIS 12/6, Boldizsár 2, Davis 13. Cs: Polyák 6, Kaluha 5/3, Varga. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–8. 8. p.: 15–14. 12. p.: 26–21. 15. p.: 33–26. 18. p.: 40–32. 22. p.: 51–41. 25. p.: 54–48. 28. p.: 56–52. 33. p.: 59–59. 35. p.: 67–65. 38. p.: 79–69
Kipontozódott: Davis (35. p.)
MESTERMÉRLEG
García Enrique Gutiérrez: – Győztünk, de ez az egyetlen pozitívum. Sok gondunk volt, ami azonban nem mentség arra, hogy olykor nem küzdöttünk megfelelően. Ha harcolunk, nyerünk, ha nem, veszítünk.
Ferenczi Tamás: – Az első félidőben nem védekeztünk kellően agresszíven, sok pontot kaptunk. A szünetben rendeztük a sorainkat, a vezetést is megszereztük, ám Davis kipontozódása után nem bírtuk ellensúlyozni a hazaiak magassági fölényét.
A FORDULÓ KORÁBBI MÉRKŐZÉSE
Zalaegerszeg–Pécs 77–68
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
Sopron–Szeged
AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű SE 8 6 2 686–664 0.875
2. Alba Fehérvár 8 6 2 703–591 0.875
3. Kaposvári KK 8 6 2 689–637 0.875
4. Falco-Szova KC Szombathely 8 5 3 714–682 0.813
5. Sopron KC 7 4 3 582–559 0.786
6. TOP COP Security Jászberény 8 4 4 654–670 0.750
7. Zalakerámia ZTE KK 8 4 4 659–714 0.750
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 3 4 570–581 0.714
9. Nyíregyházi KK 8 3 5 635–626 0.688
10. Pécsi VSK-PANNONPOWER 8 3 5 590–607 0.688
11. Körmend 8 3 5 675–711 0.688
12. Factum Sport Debrecen 8 8 540–655 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik