Női kosárlabda NB I: hosszabbított a DKKA csapatkapitánya

2025.07.14. 12:13
null
Laufer Gabriella marad a DKKA-nál (Fotó: Facebook, Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia - DKKA)
Szerződést hosszabbított Laufer Gabriella, a női kosárlabda NB I-ben legutóbb újoncként kilencedik helyen végző Dávid Kornél KA csapatkapitánya.

A klub hétfői tájékoztatása szerint a 24 éves játékos ősztől a harmadik idényét kezdi meg Székesfehérváron. 

A közlemény kiemeli, a csapatkapitány oroszlánrészt vállalt az élvonalba jutásban és a kilencedik hely megszerzésében is, közben pedig a felnőttválogatott közelébe került, és nyáron a 3x3-as nemzeti csapattal is készült. Laufer Gabriella az előző idény valamennyi mérkőzésén pályára lépett, az alapszakaszban 12.6, az alsóházi rájátszásban pedig 10.3 pontot átlagolt.

„Gabitól védő- és támadóoldalon egyaránt azt várom, hogy stabilabb legyen a játéka – jelentette ki Gáll Tamás vezetőedző. – Nem elsősorban a mezőnyben, hanem négyes poszton számítok majd rá, csapatkapitányként eddig is jól teljesített, most fontos feladata lesz az új játékosok integrálása.”

 

 

Legfrissebb hírek

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
2026.06.10. 16:31

Női kosárlabda NB I: vérátömlesztés az ezüstérmesnél

Kosárlabda
2026.06.04. 20:32

Női kosárlabda NB I: Laczka Miklós a TFSE új vezetőedzője

Kosárlabda
2026.05.29. 15:34

Boros Júlia a DVTK kosárlabdacsapatának első új igazolása

Kosárlabda
2026.05.22. 14:33

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
2026.05.21. 13:59

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.20. 15:01

Női kosárlabda NB I: további két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.19. 16:27

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45
Ezek is érdekelhetik