Elköszönt a DVTK női kosárcsapatától Ana Tadic

2025.05.08. 19:21
null
Ana Tadic Oroszországban folytatja pályafutását (Fotó: Dömötör Csaba)
Két szezon után elköszönt Ana Tadic a DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapatától, mivel az orosz Nyika Sziktivkarban folytatja pályafutását.

A francia válogatott szerb származású játékosa 2023 nyarán csatlakozott a miskolci együtteshez, melynek színeiben 80 mérkőzésen lépett pályára. A klub honlapjának csütörtöki közlése szerint a center az orosz Nyika Sziktivkarhoz (a Komi Köztársaság fővárosába – a szerk.) szerződik.

Ana Tadic az előző szezonban történelmi sikert ért el a miskolciakkal, ugyanis a DVTK története első bajnoki címét nyerte meg, emellett a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, az Euroligában pedig negyeddöntős volt. A mostani bajnoki idényt ezüstéremmel zárta, azonban a Magyar Kupában aranyérmet nyert a piros-fehérekkel.

„Mindent köszönök, Diósgyőr! Nagyon hálás vagyok ezért a két évért, és talán egyszer még visszatérek” – búcsúzott a klubtól a 26 éves játékos, aki saját bevallása szerint nehéz döntést hozott meg, de olyan lehetőséget kapott, melyet nem tudott visszautasítani.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár Ek: csúnya vereségbe szaladt bele Murciában a DVTK

Kosárlabda
2026.10.28. 22:31

Női kosár NB I: a DVTK tíz ponttal nyert az ETO ellen

Kosárlabda
2026.10.25. 19:11

Női kosárlabda NB I: tovább őrzi hibátlan mérlegét a Sopron

Kosárlabda
2026.10.24. 20:13

Női kosár Ek: kiütéses győzelmet aratott a DVTK Horvátországban

Kosárlabda
2026.10.22. 22:04

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
2026.10.18. 19:25

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.17. 20:06