Zlatko Jovanovics: Megérdemelt a Honvéd részsikere

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 08:32
Zlatko Jovanovics szerint megérdemelt a Honvéd részsikere (Fotó: honved.hu)
A 26 év után ismét felsőházi rájátszásba jutó Budapesti Honvéd szerb edzője szerint januárban állt össze a csapat, amely ezután már tényleg elhitte, odaérhet a nyolc közé a férfibajnokság alapszakaszában.

– Amikor a nyáron a Honvédhoz szerződött, aligha a nyolc közé jutás volt a cél…
– Az volt a fő csapásirány, hogy a hazai játékosok perceit védjük, beépítsük a csapatba a fiatalokat, és a bennmaradás a legfontosabb − válaszolta a Nemzeti Sportnak Zlatko Jovanovics, a 26. fordulóban a Zalaegerszeg ellen egy ponttal nyerő, ezzel a felsőházi rájátszásba nyolcadik helyen becsúszó Budapesti Honvéd szerb vezetőedzője. − Akkor még nem tudtuk, hogy ilyen szoros és kiegyensúlyozott lesz a bajnokság, csak azt éreztük, ha jól alakulnak a dolgaink, lehet sansz a playoffba jutásra.

– A felemás kezdet után jött egy hullámvölgy, akkor mit gondolt?
– A sérülések mellett sokáig csak három légiósunk volt, és novemberben elkezdődött a december közepéig tartó rossz sorozatunk, eközben egymás után hatszor kikaptunk. Nehéz időszak volt, ám akkor is azt éreztem, hogy a menedzsment támogat, mert látja, mennyit dolgozunk. Persze mi egy kicsit lógattuk az orrunkat, de a hitünk megmaradt.

– Volt-e fordulópont ön szerint?
– Januárban Ilija Djokovics formába lendült, Isiah Brown egészséges volt, visszatért Simon Kristóf, ezután összeállt a csapat. Akkor úgy éreztem, harcolhatunk a playoffért, és már elhittük, van keresnivalónk. A munkamorál és az edzéseken tapasztalt hozzáállás példás volt, úgy éreztem, mintha egy nagyszerű filmet néznék. Nem mondom, hogy könnyű velem, ám a játékosok szerették, amit csináltunk. Így pláne büszke vagyok az eredményre.

– Az utolsó forduló előtt még hat csapat versengett három helyért, azaz egyáltalán nem volt egyszerű a képlet.
– Őrületes volt a vége, de a ZTE elleni meccsnek is, amelyen Brown néhány másodperccel a vége előtt dobta a győztes kosarat. Talán minden idők egyik legizgalmasabb utolsó fordulója volt. Szerintem megérdemli a csapat és a játékosok, akik megmutatták, hogy mindenkivel képesek felvenni a harcot.

– A negyeddöntőben a címvédő Falcóval találkoznak…
– A címvédő a legjobb magyar játékosokkal és kitűnő légiósokkal állhat fel, simán nyerte meg az alapszakaszt, de én mindig azt mondom, ha fejlődni akarsz, a legjobbakkal kell megpróbálnod felvenni a versenyt. Nem adjuk könnyen magunkat, megvannak az ambícióink. Milos Konakov gyerekkorom óta közeli barátom, csapattársak is voltunk, nagyon tisztelem, ám szeretném meglepni. Nem lesz szép a játék, nagy taktikai harc várható, és remélem, felvesszük a versenyt a favorittal.

Előkelő helyeken a honvédosok az egyéni listákon is 
Isiah Brown (Fotó: Földi Imre)

Az alapszakasz egyéni ranglistáin a Honvéd amerikai hátvédje, Isiah Brown található a legelőkelőbb helyen, 24 mérkőzésen átlagban 22 pontot szerzett, ezzel a liga második legprímább kosárszerzője lett a szegedi honfitárs, Noah Locke (23.4) mögött. Lepattanózásban éppen csak lemaradt a dobogóról Jalen Henry, a szintén amerikai erőcsatár negyedik lett az összesített listán 26 találkozón elért 8.7-es átlaggal, míg a gólpasszok tekintetében a szerb Ilija Djokovics (25 mérkőzés/5.7 assziszt) a negyedik legjobb előkészítő volt. A légvédelem is jól működött a piros-fehéreknél, ezt igazolja Keith Wesson ötödik helye a blokkolók ranglistáján, az amerikai erőcsatár 15 meccsen átlagban 0.73 alkalommal takarta be óvatlan ellenfelét.

A FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ALAPSZAKASZÁNAK VÉGEREDMÉNYEMGyVL–KRelatív
1. Szombathely262242443–19690.923 
2. Fehérvár262152444–21920.904 
3. Szolnok2615112122–21520.788 
4. Zalaegerszeg2613132211–22240.750 
5. Debrecen2613131982–20340.750 
6. Pécs2612142153–21650.731 
7. Sopron2612142070–21680.731 
8. Honvéd2612142058–20700.731 
9. Oroszlány2612142207–21920.731 
10. Körmend2611152140–22310.712 
11. Szeged2611152286–23580.712 
12. Paks2610162076–22060.692 
13. Kecskemét269172084–21790.673 
14. Kaposvár269172143–22790.673 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik