Kosárlabda: Maronka Zsombor kellemes meglepetése

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 09:01
null
A magyar válogatottnál is számításba vett erőcsatár korábbi DEAC-edző keze alatt dolgozik a Neptunas Klaipedánál.


Fordulatos mérkőzést nyert meg szombaton a 12 csapatos litván élvonal tabelláján hetedik Neptunas Klaipeda a második Rytas otthonában. A nagyszünetben már 18 ponttal állt jobban, aztán a végéhez közeledve fordított a házigazda, de 84–83-ra Maronka Zsombor csapata győzött. Honfitársunk 12 perc alatt öt lepattanót tett a közösbe.

„A mérkőzés elején elhúztunk, működött a taktika, amit egész héten gyakoroltunk – részletezte a 21 esztendős erőcsatár. – A harmadik negyedre aztán nagy erőkkel jöttek ki a hazaiak, a szurkolótábor is mögéjük állt, szerencsére tíz másodperccel a vége előtt kosarat szereztünk, és jó védekezéssel lezártuk a találkozót. Ez az első idényem Magyarországon vagy Spanyolországon kívül, az évad első harmada egyfajta kulturális sokkot jelentett, de már kezdem megismerni a ligát. Az edzőváltással kicsit nehezedett a dolgom, az új tréner inkább a veteránokat játszatja, viszont a csapat nyer, és az edzésritmus közelített a badalonai stílushoz, aminek örülök.”

Jelenleg a görög Jorgosz Vovorasz irányítja a Neptunast, aki a DEAC-nál is dolgozott, beszélt is róla a korábban a keze alatt játszó Tóth Ádám Maronkának a válogatottnál. Beszélgetőpartnerünk jó kapcsolatot ápol Vovorasszal, megérti a játékstílusát, és reméli, egyre több lehetőséget kap tőle. A litván bajnokság összességében kellemesen lepte meg – az alapszakaszból még kilenc kör van hátra.

„A keretünkben van jó néhány sokat próbált játékos, akik megfordultak a Zalgirisnál vagy a Rytasnál, tőlük próbálom ellesni a cseleket, és vannak fiataljaink, például a velem egyidős Azuolas Tubelis, aki csapattársam volt néhány éve a Basketball Without Borders Camp során, és máris meghatározó szereplő itt. Decemberben összesen hat órán át láthattuk a napot, ez nagy változás Badalonához és Sevillához képest, ám a mindennapjaim fizikai munkával telnek, az otthonom és az edzőterem között mozgok” – mondta Maronka Zsombor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik