Gáspár Dávid: Hősnek tartom a játékosaimat

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 09:39
Gáspár Dávid megosztotta a Magyar Kupa-döntő megnyerésének összetevőit (Fotó: Koncz Márton)
A Sopronnal két éve női kosárlabda Euroliga-győztes Gáspár Dávid szerint a Magyar Kupa-döntő megnyerésének összetevői a mentális erő, a fizikai kitartás és a taktikai fegyelem voltak.

– A két évvel ezelőtti Magyar Kupa-döntő után így most kvittek Völgyi Péterrel?
– Ha ez a megközelítés, lehet mondani, hogy igen, de ennél sokkal többet jelent. Nagyon örülök, hogy vasárnap esélytelenebb csapatként fantasztikus játékkal megnyertük a kupát – válaszolta Gáspár Dávid, az MK-címét Győrben a DVTK Hun-Therm 73–71-es, bravúros és váratlan legyőzésével megvédő Sopron Basket edzője.

– Egyet aludva van már magyarázata arra, hogyan tudták ismét elhódítani a serleget?
– Amikor erről beszéltem, még a győzelem miatti eksztázis tombolt bennem, de természetesen megvan rá a válasz. Az elejétől a végéig elképesztően melóztak a lányok, nem álltak le egy percre sem. Aktívak voltunk, készen álltunk a fizikailag megterhelő meccsre, tudván, hogy a DVTK hihetetlenül gyors és erőteljes együttes. Felvettük vele a versenyt, emellett taktikailag nagyon fegyelmezett volt a csapat, kitartott az elképzelés mellett, próbáltuk végrehajtani a megbeszélteket és kibírtuk! Megnyertük, nem adtuk fel, a győzelem összetevői a mentális erő és a fizikai kitartás, továbbá nyilván a taktikai fegyelem. Ugyanakkor szeretném kifejezni az elismerésemet a DVTK-nak is, az egész idényben nagyszerűen teljesít és ragyogó meccset játszott, le a kalappal!

– Tizenöt triplát dobott az ellenfél, mégsem nyert. Zónavédekezésre rendezkedtek be, nagyjából hány bekapott hárompontossal kalkuláltak?
– Ennyit emberfogás esetén is kaphattunk volna, a zónát nem feltétlenül kell feladni úgy sem, ha kintről jól dob az ellenfél, akkor érdemes megfontolni a változtatást, ha kívülről és belülről is hatékony vele szemben. Számoltunk a rizikóval, de azt gondoltuk, emberfogás esetén annyira sok szegmensben képes sebet ejteni rajtunk a DVTK, hogy a zónával kicsivel jobban tudjuk szűrni a komplex támadójátékát, megtörni a ritmusát.

– Második döntőjét nyerte meg csapatával az „underdog” pozícióból indulva, vagyis kvázi esélytelenként. Lehet találni párhuzamot a vasárnapi MK- és a két évvel ezelőtti Euroliga-győzelem között?
– Igen, abszolút, próbálom jól megfogalmazni… Hogy adott helyzetben a két csapat közti különbség ugyanakkora volt-e, azt nem tudom, de a DVTK biztosan jobb erőkből állt, mélyebb rotációja volt és sokkal jobb előjelekkel vágott bele a meccsbe nálunk. Mi folyamatosan edzettünk, a sérültjeinktől függetlenül is becsülettel felkészültünk minden mérkőzésre, és örülök neki, hogy a fiatalok meghálálták azt a munkát, amit beléjük fektettünk, éltek a lehetőséggel. Elképzeltük és láttuk a célt, hittünk is benne, nem a tisztes helytállásra rendezkedtünk be, hanem oda akartuk tenni magunkat, hogy ha ki is kapunk, emelt fővel jöhessünk le a pályáról. Sokkal inkább ezen van a hangsúly, mert az egyébként nem elhanyagolható taktikai és fizikai felkészítést korábban belepakoltuk a csapatba.

– Edzőként mennyire volt nehéz feldolgozni, hogy gyakorlatilag néhány hónap alatt hazánk domináns klubjából egy lettek az ötből, amely a négy közé jutásért harcol a bajnokságban? Teljesen más a heti ritmus nemzetközi kupa nélkül, és mások az elvárások.
– Ez a folyamat lezajlott a holtszezonban, amikor megbeszéltük, milyen csapattal ugrunk neki az évadnak. Ha nem láttam volna motivációt a feladatban, nem választottam volna ezt a munkát. Nem volt ezzel problémám, nem dilemmáztam azon, az aktuális keret milyen erőt képvisel az elmúlt évekhez képest. Ennek az idénynek is megvan a célja, a szépsége, a játékosok beépítése és fejlesztése, ebből csapatot kovácsolni és kihozni a maximumot – a sok-sok munka ilyen szép győzelemben csúcsosodott ki, ami egészen fantasztikus. Ha nem nyerjük meg a trófeát, akkor is joggal lehettünk volna büszkék már a döntőbe jutásra a sok sérülés és gond közepette. Látja, mennyire jó, hogy nem rágódtam azon, amire utalt, itt a visszaigazolása, hogy megérte belevágni. Óriási örömet szereztünk a szurkolóinknak, a közösségünknek és persze magunknak.

– Talán eddig minden soproni idényében beszélgettünk újratervezésről, ebből a szempontból is kirívó a jelenlegi évad. Hősnek tartja a játékosait, akik a hétvégén kiharcolták az újabb diadalt?
– Nagyon röviden: igen, annak tartom őket. Tényleg fantasztikusan játszottak, örökre emlékezetes marad ez a Magyar Kupa-döntő. Mindegyik címmeccs és győzelem ilyen, de ez a mostani különleges.

– Toman Dórát most ismerte meg a nagyközönség, sejtette róla, hogy 17 évesen is képes lehet érett és bátor játékra egy ekkora tétre menő, felfokozott hangulatú találkozón?
– Tudtuk, hogy benne van, ám azt nem, hogy mikor fog kijönni. Hihetetlenül fiatal játékos, ha nem így játszott volna, akkor sem lehetne bántani, kritizálni őt. Ott volt a jelenben, a pillanatban, nagyon szépen olvasta a helyzeteket védekezésben és támadásban is, igazolta, hogy lehet rá számítani. Nyilvánvalóan lesz hullámzás a fejlődésében, de nagyon örülünk neki, hogy tizenhét évesen is ilyen nagy mértékben hozzájárult a sikerhez.

– Szombaton kulcsfontosságú bajnokin fogadják a Győrt. Turner Yvonne-ra nyilván nem, de számíthat-e már Fegyverneky Zsófia vagy Beatrice Mompremier játékára?
– Izomsérülés esetén mindig kérdőjeles a gyógyulási folyamat, hogyan zajlik a hegesedés, a felszívódás. Nehéz volna válaszolni a kérdésre, mindkét játékos jó úton halad, hétvégén még nem érkezett el az ideje, hogy bevessük őket, nem akartunk kockáztatni. Hét közben a két játékos, a rehabilitációs szakembereink és mi, az edzői stáb is azon dolgozunk, hogy felgyorsítsuk a folyamatokat, pontosabban az optimális és megfelelő mederben folytassuk, mert elkapkodni nem szeretnénk a visszaállításukat.

– Mikor lesz a következő erdei sétája Török Zoltán ügyvezetővel, és miről beszélgetnek majd?
– Még nem konkretizáltuk az időpontot, de eljön az ideje. Valószínűleg megbeszéljük ezt a szép élményt és az előttünk álló időszakot, célokat. A napokban biztosan egyeztetünk erről is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik