Női kosárlabda Euroliga: a DVTK ötödik helyen áll az erősorrendben

2024.01.22. 19:10
A már negyeddöntős DVTK Hun-Therm az ötödik helyen áll a női kosárlabda Euroliga 16 csapatos mezőnyében a nemzetközi szövetség (FIBA) rangsorolása alapján.

 

Paul Nielsen, a FIBA szakírója két fordulóval az alapszakasz vége előtt tette közzé listáját, amelyen a 9/3-as győzelmi mérleggel az A-csoport második helyén álló miskolci csapat az ötödik pozíciót foglalja el.

„Az utóbbi időben igazi hullámvasút a DVTK szereplése, de a múlt héten megvolt az áttörés, és történelmet írtak azzal, hogy fennállásuk második euroligás szezonjában bekerültek a sorozat negyeddöntőjébe. Ha pedig összejönne az első Final Four, akkor már csak az lenne a kérdés, hogy hova helyezzék a csarnok előtt Völgyi Péter vezetőedző szobrát. Továbbra sincsenek extraklasszisaik, ők azoknak szereznek főleg örömöt, akik a csapatszellemben hisznek” – fejtette ki a FIBA illetékese.

Az erősorrend élén a címvédő és hazai pályán százszázalékos török Fenerbahce áll, második a cseh USK Praha, harmadik a Kiss Virágot foglalkoztató török Mersin. A csoportjában 2/10-es mutatóval sereghajtó Serco UNI Győr a 14. helyen áll a 16 csapatos mezőnyben.

Az Euroliga alapszakasza január 30-án zárul, az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntő játéknapjai pedig február 21-e és 28-a, továbbá szükség esetén március 6-a.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
2026.09.21. 21:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29