Női kosár NB I: főként saját utánpótlásából erősített a BEAC

2023.08.14. 14:39
null
Hét játékos marad az előző idényi keretből (Fotó: Facebook/BEAC)
Megtartotta a csapat magját, és főként saját utánpótlásából erősítette meg keretét a női kosárlabda NB I-ben legutóbb nyolcadik E.ON ELTE BEAC.

A budapesti klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint Mészárosné Kovács Andrea vezetőedző együttese egy konditermi és egy labdás edzéssel kezdte meg a felkészülést a 2023–2024-es idényre. A hét maradó játékoshoz nyolcan csatlakoznak, közülük minden eddiginél többen, öten érkeznek az egyesület saját utánpótlásából.

Változatlanul a BEAC-ban kosarazik tovább Angyal Barbara, Juhász Angéla, Katona Boglárka, Milkovics Réka, Orosz Zsófia, Tóth Franka és Zsámár Lili. Az utánpótlás akadémiáról Jármay Anna, Séllei Lili, Vita Alexandra, Drahos Leila és Szauter Petra lép feljebb, és a fiatal generációhoz tartozik a Csatától érkező Gábor Lili is.

A kerethez két légiós csatlakozik szeptember elején: a 19 éves lett Katrina Ozola és a 24 éves, horvát 3x3-as válogatott Josipa Pavic.

A női NB I következő idénye szeptember 30-án rajtol, a BEAC az 1. fordulóban a legutóbb bronzérmes DVTK Hun-Therm együttesét látja vendégül a Gabányi László Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

A világbajnoki bronzérmes Ausztrália bedarálta a harcos, de sok hibával játszó magyar válogatottat

Kosárlabda
2026.03.14. 14:22

Huszonkét ponttal kikaptunk Kanadától a női kosárlabda-vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.12. 17:16

Női kosárlabda vb-selejtező: nem elvárás, de összejöhet a berlini részvétel

Kosárlabda
2026.03.11. 06:43

Gereben Lívia görcs nélkül várja, utazhat-e Isztambulba

Kosárlabda
2026.03.05. 09:31

Női kosárlabda: Juhász Dorka lett február legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
2026.03.02. 22:37

A DVTK nagy hajrával győzött Sopronban a női kosár NB I alapszakaszának utolsó napján

Kosárlabda
2026.02.25. 20:03

Női kosár: edzőt vált a DVTK, de Völgyi Péter nem távozik a klubtól

Kosárlabda
2026.02.24. 11:09

Boros Júlia megdöntötte idénycsúcsát az olasz kosárlabdaligában

Kosárlabda
2026.02.22. 19:10
Ezek is érdekelhetik