Sportrádió: A következő hat-nyolc évet kifejezetten jónak látom a női kosárlabdában – Mészáros Zalán

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.06. 09:51
null
Mészáros Zalán szerint a következő években Magyarország jelentős tényező lehet a női kosárlabdában (Fotó: Végh István/Bors, archív)
Mészáros Zalán, a Vasas Akadémia férfi szakosztályának igazgatója és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége újonnan alakult elnökségének tagja Lantos Gábor vendége volt a Sportrádió Hazafutás című műsorában, amelyben a hazai utánpótlásról és a kosárlabda televíziós közvetítéséről is beszélt.

 

„Látok a fiú kosárlabdában egy-két nagy tehetséget, akik jó alkatúak és akár Euroliga-szintre is eljuthatnak, de egyébként ez a lányoknál is megvan. A következő hat-nyolc évet kifejezetten jónak látom a női kosárlabda szempontjából, hiszen felnőtt egy olyan generáció, amely nagyon jelentős tényező lehet” – mondta Mészáros Zalán a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

A Vasas Akadémia férfi szakosztályának igazgatója beszélt a WNBA-ben szereplő Juhász Dorkáról, a hazai akadémiák játékosmegfigyelőiről és a kosárlabda magyarországi közvetítéséről is.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) újonnan alakult elnökségének tagja gondnak tartja, hogy a férfi Euroligát nem közvetíti Magyarországon a televízió, mivel szerinte a hazai utánpótlásnak ezen kellene felnőnie.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA TUDJA MEGHALLGATNI!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik