Női kosár: Európa nyolc legjobb válogatottja között a helyünk – Dubei Debóra

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 09:21
null
A magyar válogatott csapatkapitánya, Dubei Debóra (Fotó: Kovács Péter)
Az Európa-bajnokságra vasárnap kijutó női nemzeti együttes 26 éves bedobója, Dubei Debóra úgy véli, a selejtezőben jobban koncentrált a csapat, mint amikor 2021-ben lemaradt a kontinensviadalról.


– Hogy van? Mit érzett a Románia ellen kibrusztolt győzelem után?
– Fáradt vagyok, feszített a program, hiszen csütörtökön már Magyar Kupa-negyeddöntőt játszunk a Vasas ellen – válaszolta a Nemzeti Sportnak Dubei Debóra, a vasárnap az Európa-bajnokságra kijutó magyar női válogatott és a Serco Uni Győr 26 éves bedobója. – A meccs után az öltözőben pezsgővel koccintottunk, ott volt velünk Szalay Ferenc MKOSZ-elnök is, és gratulált a csapatnak. Ám hajnalig tartó ünneplés nem volt.

– Szóba hozta Szalay Ferenc a nyári kontinensviadalt?
– Igen, a jövőről is beszélgettünk, ezzel kapcsolatban elmondta, nagy tett, hogy kijutottunk, de ne csak az legyen a cél, hogy helytálljunk, hanem célozzuk meg a nyolc közé kerülést, azon belül is olyan eredményt, amely feljogosítja a válogatottat a részvételre az olimpiai selejtezőben. Ez tudomásom szerint az első hat hely, ha a franciák is elérik valamelyiket – ha nem, akkor a legjobb öt.

– Ugorjunk vissza egy kicsit az időben: 2021. február hatodikán a szlovákok legyőzték a hollandokat, akiktől a magyar együttes kétszer kikapott, így nem jutott ki az Európa-bajnokságra. Mit érzett akkor?

– Fájdalmas csalódást jelentett, hogy lemaradtunk az Eb-ről, nem gondoltam volna soha, hogy pályafutásom során ilyesmit átélek. A selejtezőt befolyásolta a koronavírus-járvány, a hiányzók, vagyis sok összetevős volt a sorozat – ettől függetlenül nem kellett volna kétszer kikapnunk a hollandoktól. Szíven döfésként hatott, mert a magyar női kosárlabdázás hosszú ideje ott van Európa tizenhat legjobbja között. Akkor sokan megfogadtuk, ilyen nem történhet meg még egyszer.

– Az idei selejtezőben ön már négy meccsen csapatkapitányként szerepelt. Mi változott?

– Izlandra már nem jött velünk Raksányi Krisztina, az előző csapatkapitány, én pedig a novemberi, spanyolok elleni szekszárdi meccsen sérült voltam. Korábban egyébként már előfordult, hogy ebben a szerepben voltam a nyári összetartáson. Csapatkapitányként felelősségteljesebb lettem, többször kellett bátorítanom a többieket, hogy nyugodtan forduljanak hozzám, ha problémájuk van. Amúgy jó a közösség, a feladat pluszt ad nekem, egyúttal megtiszteltetés, és érzem, hogy bíznak bennem a lányok. Ez bizalmi szerep. Szerencsére nagyobb gondot nem kellett megoldani, ami dolgom meg akadt, az nem tartozik a nyilvánosságra.

– Hogyan látta a selejtezősorozatot?
– Jobban összpontosítottunk, harcosabbak, egységesebbek voltunk, mint az előző kvalifikációban. Persze stresszt okozott az utolsó két meccs előtt, hogy tudtuk, sokkal kell nyerni Izland ellen. Kevésbé ismerjük az izlandiakat, s a tudásbeli különbséget a parketten is bizonyítani kell. Tudtuk, nem szabad beleesni abba a hibába, amit az előző selejtezősorozatban a hollandok elleni meccseken elkövettünk. Persze hibáztunk, elrontottunk néhány dolgot. Az euroligás csapatokból érkező játékosok fáradtak voltak, ez látszott rajtuk, ám a hozzáállás példaértékű volt.

– A románok elleni utolsó összecsapáson egyértelműen görcsösnek tűnt a csapat.
– Jelezném, nem teljesen ugyanaz volt a keretük, mint amikor ötvenkilenc ponttal megvertük őket novemberben. Többször triplányira is feljöttek, de én egy pillanatra sem gondoltam, hogy kikapunk. Tény, frusztráltak voltunk, mert behúzódtak, mi meg siettünk, nem játszottuk végig a figurákat, mert hamarabb tiszta helyzet adódott. Csak az utolsó öt percben nyugodtunk meg. Én nem voltam frusztrált, de nem ezt láttam a többieken. Mondtam a meccs előtt, hogy élvezzük a játékot, ez esetben nyerünk, és ott leszünk az Eb-n.

– Hol játszaná szívesebben a csoportkört?

– Én Szlovéniába mennék, mert közelebb van, több magyar szurkoló jöhetne, s egyszerűbb bejutni az országba. De Izrael sem rossz, tapasztalataim alapján ott a szervezés és a szállás is kiváló. Márciusban eldől, melyik országba, milyen csoportba kerülünk.

– Mi a jelenlegi európai erősorrend?
– Szerintem a legjobb nyolc között ott vagyunk, ez reális, oda kell kerülnünk. Hogy aztán merre tovább, az apróságokon is múlik. Sokra hivatott csapatunk van, a korábbi korosztályos Eb-ken sikert sikerre halmoztunk, és remélem, felnőttszinten sem lesz másként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik