Női kosár Euroliga: nyert a DVTK, nagy pofonba szaladt bele a Szekszárd

Vágólapra másolva!
2022.12.21. 19:59
null
Az első negyedet nagyon megnyomta a DVTK, amely győzött az év utolsó hazai meccsén (Fotó: FIBA)
Megnyerte az év utolsó hazai mérkőzését a DVTK HUN-Therm, amely a női kosárlabda Euroliga csoportkörében múlta felül a francia Basket Landes-ot: a miskolciak 67–58-ra nyertek a 7. fordulóban. Nem sokkal később a Szekszárd a lengyel Polkowice vendége volt, súlyos magyar vereség, 89–56 lett a vége.

A DVTK jól kezdte a találkozót, bár az elején a Landes a hátránya ellenére rendre felzárkózott. A fordulópont 7–6-nál következett be, onnantól a franciák nem tudták tartani a lépést a magyar csapattal, amely Cheridene Green vezérletével végül 25–12-re behúzta az első negyedet.

A második negyed a vendégeké volt, elsősorban Kendra Chery és Marie-Eve Paget szórta a pontokat, bár így is csak 9–13 lett a vége.

A harmadik negyedben a hazaiak többször közel jártak a 20 pontos különbséghez az összesített eredményt tekintve, végül 22–17-re nyerték a negyedet Bernáth Rékáék.

A DVTK az utolsó negyedben már megengedhette magának, hogy egy picit hátradőljön, igaz, 11 pontot így is szereztek a miskolciak – többek között így alakult ki a 67–58-as végeredmény. Ez volt a miskolciak harmadik győzelme az Euroliga-idényben.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
7. FORDULÓ
B-CSOPORT
DVTK HUN-THERM–BASKET LANDES (francia) 67–58 (25–12, 9–13, 22–17, 11–16)
Miskolc, 1700néző.V:Ninkovics (szerb), Gajdosz (lengyel), Ivanovics (szerb).
Az eredmény alakulása. 4. perc:13–6.8. p.:21–12.12. p.:27–14.14. p.:32–18.17 p.:32–23.26. p.:50–33.32. p.:56–46.33. p.:56–49.34. p.:58–53.36. p.:62–53
DVTK:Aho N.4,BERNÁTH13/3,GUIRANTES13,Garbin8,CH. GREEN20. Csere:Kányási9/3,Kiss A., Aho T., Oláh F.Edző:Völgyi Péter
LANDES:Paget7/3,Turcinovic, Harmon4,Chery3/3,MAGARITY13. Csere:Dumerc2,Gil8/3,MANN14/3,Roumy5/3,Marrast2. Edző:Julie Barennes
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:– Az volt a szándékunk, hogy ajándékot teszünk a szurkolók karácsonyfája alá, és így is lett. Nehéz időszak áll mögöttünk, nagy teher volt a játékosok vállán, ezért külön örülök ennek a sikernek. Ellenfelünket felülmúltuk a lepattanók összegyűjtésében, eladott labdánk is kevés volt, a végén pedig a küzdelemben is domináltunk.
Julie Barennes:– A nagyszünetig szórakoztató mérkőzést vívtunk. A folytatásban nem volt meg bennünk az az energia, amellyel képesek lettünk volna fordítani. Mindent meghatározott, hogy az első negyedben könnyelműen kosárlabdáztunk.
Tudósított:KOLODZEY TAMÁS

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Perfumerias Avenida752514–44512
2. Beretta Famila Schio752513–49912
3. SOPRON BASKET752495–42612
4. Spar Girona743453–42911
5. DVTK HUN-THERM734467–53010
6. CBK Mersin633397–4039
7. Basket Landes716413–4848
8. Kangoeroes Mechelen615430–4667

Tovább folytatta felemás szereplését a Szekszárd, amely az előző fordulóban aratott győzelme után csúnyán megégett a Polkowice otthonában: az Atomerőmű az első negyedben még csak-csak tartotta a lépést a lengyelekkel (21–16), a folytatásban egyre csak nőtt a különbség.

A Polkowice 23–14-re hozta a második, míg 22–11-re a harmadik negyedet. A szekszárdiak a végén sem mutattak sok javulást, így a magyar csapat 89–56-os vereséget szenvedett.

A-CSOPORT
POLKOWICE (lengyel)–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 89–56 (21–16, 23–14, 22–11, 23–15)
Polkowice, 800néző.V:Tomic (horvát), Vavrová (cseh), Mendoza Holgado (spanyol).
Az eredmény alakulása. 3. perc:3–7.5. p.:7–12.8. p.:19–14.13. p.:27–20.16. p.:37–23.18. p.:42–25.20. p.:42–30.25. p.:54–36.31. p.:71–41.33. p.:75–43.38. p.:84–50
POLKOWICE:Wheeler4,Gajda5,FRISKOVEC16/12,MAVUNGA15,SZPANU13/3.Csere:GERTCHEN17/15,Banaszak4,Telenga12,Puter3/3.Edző:Karol Kowalewski
SZEKSZÁRD:Studer Á.11/6,Miklós2,Vivians16/3,HEBARD7,Goree8.Csere:Wallace5/3,Boros J.7/3,Horváth D., Holcz, Szücs G.Megbízott edző:Horváth Zsófia
MESTERMÉRLEG
Horváth Zsófia:– Nem kezdtünk rosszul, de igazából ez az egyetlen pozitívum, ami elmondható. Csalódott vagyok, nem feltétlenül a vereség miatt, hanem mert puhák voltunk, nagyon kevesen tették ki a szívüket-lelküket a pályára. Jóval több lepattanót szedett az ellenfél, nem pontozódott ki nálunk senki. Jó csapat a Polkowice, motiváltan játszott, jól szerepel az Euroligában, de nem küzdöttünk eléggé, úgy érzem, nincs ekkora különbség a két fél között. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, hogy elutaztak értünk idegenbe a karácsony közeledte ellenére.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. BC Polkowice761536–47513
2. Fenerbahce Alagöz Holding752564–53412
3. ZVVZ USK Praha752570–50612
4. Valencia BC743503–48811
5. Tango Bourges734478–47910
6. SZEKSZÁRD734502–56210
7. Virtus Segafredo Bologna725491–5129
8. Olympiakosz S.F.P.77474–5627
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik