Kosárlabda: Magyarországon folytatja Golomán György – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 17:08
null
Golomán György Szombathelyen folytatja (Fotó: AFP)
Golomán György tavaly novemberben mutatkozott be a belga élvonalbeli Charleroi-ban, ahová a Japánban eltöltött év után szerződött. Márciusig, amikortól már a sérülése miatt nem játszhatott, 11 bajnokin átlagban 21 percet volt a pályán, ezalatt 10.2 pontot és 4.8 lepattanót átlagolt. A következő idénytől már Magyarországon játszik, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathelynél – adta hírül a klub hivatalos oldala.

– Jól tudjuk, eldöntötte, hol folytatja pályafutását?

– Igen, hazajövök és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely játékosa leszek – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 25 éves, 211 centiméter magas Golomán György, a magyar válogatott centere, aki az előző szezonban a belga Charleroi-ban játszott, azt megelőzően pedig Japánban és előtte hat éven keresztül az Egyesült Államokban kosarazott.

– Aligha választhatott volna nívósabb klubot, hiszen a sárga-feketék a bajnokok, a Magyar Kupa idei győztesei és az előző három esztendőben gyakorlatilag egyeduralkodók lettek idehaza.

– A Falco már az előző években is érdeklődött irántam, de akkor még úgy éreztem, inkább külföldön folytatnám a karrierem, hiszen tizenhét éves koromtól külföldön játszottam. Több nem várt dolog is nehezítette a helyzetemet a nemzetközi piacon és egyre többször fordult meg a fejemben, hogy jó lenne egy picit újra a családom és a barátaim közvetlen biztatása mellett kosarazni. A Falco idehaza az aranyérmekért száll versenybe minden évben, és nem titok, nagyon csábító volt, hogy főtáblás a csapat a Bajnokok Ligájában, ahol már az elmúlt években is kiválóan helyt állt.

– Térjünk vissza a sérülésére, ha nem túl kellemetlen a téma!

– Makacs talpsérüléssel küzdöttem, a sarkam gyulladt be. Sajnos több hónapot vesz igénybe, mire a gyulladás elmúlik, de nem kell műteni, csak a pihentetés gyógyítja meg. Emiatt a szezon második felét kihagytam, ami nehéz szituáció volt.

– Mi úgy tudjuk, a fél NB I igényt tartott volna a játékára…

– Igaz, több magyar csapat keresett meg, de a Falco mellett tettem le a voksom, s döntő faktor volt, hogy a BL-ben szerepel a gárda, ami évről évre egyre erősebb mezőnyt vonultat fel.

– Pályafutása eddigi egyetlen magyar élvonalbeli évadát a Körmendben játszotta, kötődik a városhoz, így alighanem néhányan összeráncolják a homlokukat majd, miért is nem a piros-feketékhez igazolt vissza.

– Körmenden nőttem fel, éltem sokáig, ott tanultam a kosárlabda alapjait, és ott lett belőlem élvonalbeli játékos, így persze sokan furcsállják majd, hogy a Falcóban játszom tovább. Ez mindig nehéz téma, amiről mindenkinek van véleménye, én elsősorban szakmai döntést hoztam, a BL óriási kihívás és nagyon vonzó számomra.

– Tart attól, hogy megtalálnak majd a körmendi drukkerek?

– Bízom abban, hogy megértőek lesznek a szurkolók, a körmendiek és a szombathelyiek is.

– Milyen lesz a csapat, amely új edzővel, a korábbi másodedző Milos Konakov irányításával vág neki a szezonnak?

– Azt tudom, hogy Keller Ákos és a horvát Boris Barac is marad, azaz mi hármónknak kell megoldani a belső posztokat. A vezetőséggel beszéltem, húzóemberré szeretnék válni a csapatnál, s ők is ebben bíznak. A magyar válogatottal voltam Japánban a nyáron, két meccsen játszottam is, ott még éreztem, hogy kicsit nehezebben megy még a játék, erőnlétben van némi lemaradásom, de a lábam rendben van, egészségesen és izgatottan várom, hogy augusztus elején elkezdjük a felkészülést.

– Nyolc év alatt sokat változott a magyar kosárlabda – mennyire követte a hazai sorozatokat?

– Követtem a bajnokságot, néztem a meccseket, így állítom, fejlődött és erősebb lett a bajnokság, de én is sokat fejlődtem. Várom, hogy itthon is megmutassam mit tudok.

Legfrissebb hírek

Perl Zoltán: Akkora volt a teher, hogy mentálisan kimerültem

Kosárlabda
17 órája

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Így ünnepelték bajnoki címüket a Szolnoki Olajbányász kosárlabdázói – fotók

Kosárlabda
2025.05.23. 22:47
Ezek is érdekelhetik