Férfi kosár NB I: válogatott játékost szerződtetett az Alba Fehérvár

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 13:48
null
Szabó Zsolt nyolc év után tér vissza Székesfehérvárra(Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)
Hivatalos oldalán jelentette be az Alba Fehérvár, hogy szerződtette a magyar válogatott Szabó Zsoltot, aki az elmúlt öt évben Zalaegerszegen játszott. A játékos nagy reményekkel érkezik Székesfehérvárra.

 

„Örömmel igazoltam Fehérvárra, profi klubhoz kerülök. Kellemes emlékeket őriztem az Albáról, az itt töltött egy évem alatt minden megnyertünk a hazai porondon, amit lehetett, remélem, a folytatásban is sikeresek leszünk. Több megkeresésem volt, az Alba ajánlatára mondtam igent, gyorsan megállapodtunk. Itt a cél mindig az aranyérem, de a dobogó feltétlenül” – mondta a klub hivatalos oldalának a játékos. Hozzátette, hogy nagyon jól érezte magát Zalaegerszegen, de a kosárlabda miatt váltani szeretett volna.

Szabó Zsolt korábban már játszott Székesfehérvárott. A 2012–2013-as idényben kulcsembernek számított a csapatnál. Ezután két évig Pakson játszott, majd Svédországban is eltöltött egy évet mielőtt hazatért volna a Zalaegerszeghez. Szabó több poszton is bevethető, de leginkább a palánk alatt, a négyes pozícióban eredményes.

Az Alba Fehérvár kedden arról tett bejelentést, hogy Csorvási Milán és Luka Markovics is távozik.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: elkapta az Albát, megszületett az Atomerőmű első bajnoki győzelme az idényben

Kosárlabda
2025.10.12. 19:38

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Laza sikerrel nyitott a kosárlabdabajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.08.28. 21:13

Filipovics Stefan igyekszik új energiát vinni a pályára

Kosárlabda
2025.08.12. 12:37

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
2025.08.03. 09:25
Ezek is érdekelhetik