Férfi kosár: Kijevben játssza Eb-selejtezőit a válogatott

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
2020.12.08. 20:41
null
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttesének négy mérkőzése van hátra az Eb-selejtezőből (Fotó: Török Attila)
Februárban Ukrajnában folytatja szereplését négy mérkőzéssel a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A magyar szövetség (MKOSZ) keddi tájékoztatásában emlékeztetett arra, hogy novemberben a szlovéniai buborékból játék nélkül haza kellett utaznia Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttesének, miután öt játékos és egy stábtag pozitív koronavírustesztet produkált.

A nemzetközi szövetség (FIBA) a februári selejtezőt is buborékos rendszerben bonyolítja le, minimalizálva a fertőzésveszélyt. A 2/0-s győzelmi mérleggel álló magyar válogatott az F csoportban szerepel, ebben a négyesben Kijev lesz a házigazda.

Mivel Ljubljanában nem léphetett pályára, így ezúttal négy mérkőzés vár a nemzeti csapatra. Február 18-án a címvédő Szlovéniával, 19-én pedig Ausztriával csap össze a nemzeti csapat, majd egy nap pihenőt követően ismét az osztrákokkal találkozik, míg 22-én a házigazda Ukrajna ellen zárja a sorozatot.

A szlovénok (3/1-es győzelmi mérleg) és az ukránok (2/2) már kijutottak a 2022-es Eb-re, amelynek Csehország, Georgia, Olaszország és Németország ad otthont. A csoportból az első három válogatott szerez részvételi jogot a kontinenstornára. Az osztrákok négy vereséggel a kvartett utolsó helyén állnak, és minimális esélyük maradt a továbbjutásra.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB-SELEJTEZŐ
A MAGYAROK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI, MIND KIJEV
2021. február 18.:
Szlovénia–Magyarország
2021. február 19.: Ausztria–Magyarország
2021. február 21.: Magyarország–Ausztria
2021. február 22.: Magyarország–Ukrajna

Az F-csoport állása (az első három jut ki az Eb-re): 1. Szlovénia 7 pont/4 mérkőzés (már továbbjutott), 2. Ukrajna 6/4 (már továbbjutott), 3. MAGYARORSZÁG 4/2, 4. Ausztria 4/4

Legfrissebb hírek

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Gasper Okorn szerint már van eredménye az építkezésnek

Kosárlabda
2026.07.08. 11:08

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Férfi kosár vb-selejtező: megvan a mieink programja a második csoportkörre

Kosárlabda
2026.07.07. 10:39