Férfi kosár: újabb két játékos koronavírusos a magyar válogatottnál

2020.11.25. 23:13
null
Bajban van Ivkovics Sztojan együttese (Fotó: Koncz György)
A korábbi három játékos és egy stábtag után újabb két kosaras teszteredménye lett pozitív a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén karanténba kényszerült magyar férfi kosárlabda-válogatottnál – hívta fel a figyelmet az MTI.


A nemzeti csapat szerdán este a Facebook-oldalán közölte, hogy tovább fogyatkozott a hadra fogható játékosok száma.

„A tegnapi három játékos és egy stábtag esetében pozitív eredményt mutató teszt után a ma reggeli ismétlés mindegyiküknél megerősítette a pozitív eredményt. Rossz hír, hogy rajtuk kívül két újabb játékosnál is pozitív lett a mai teszt, Tóth Norbert és Pongó Máté azóta már túl is van egy másik teszten – olvasható a bejegyzésben.

„A sors furcsa fintora, hogy mind az öt játékos átesett már korábban a koronavírus-fertőzésen, így náluk felettébb meglepő az újabb pozitív eredmény. Különösen annak fényében, hogy a válogatottnál kellő gondossággal eljárva a szükségesnél is több tesztet végeztek a játékosokon a kiutazás előtt. A Szlovéniába induló buszra már csak olyan ember szállt fel, akinek minimum két negatív tesztje volt”

A cikk kitér arra, hogy a ljubljanai buborékba érkezett csapatok közül ezzel a problémával a többieknek a jelek szerint nem kell megküzdeniük, ugyanis a szlovén, az ukrán és az osztrák csapatban nem találtak fertőzöttet.

„A legrosszabb forgatókönyv szerint már egy 12-es keretet sem tud majd az osztrákok ellen kiállítani Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány – olvasható az állásfoglalásban.

A válogatott kedden került karanténba, miután elsőként Ferencz Csaba mintájában kimutatták a vírust Szlovéniában.

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és Ausztria legjobbjaival szombaton, a házigazdákkal pedig hétfőn találkozik Ljubljanában.

Legfrissebb hírek

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
2026.09.01. 12:42

A magyar férfi kosárválogatott nem tudta kihasználni a hazaiak hibáit, kikapott Szlovéniában

Kosárlabda
2026.08.30. 22:02

Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

Kosárlabda
2026.08.30. 09:41

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Férfi kosár: Szlovéniában lehet még közelebb lépni a vb felé

Kosárlabda
2026.08.28. 18:00

Zászlóerdő Miskolcon – így nyertünk az észtek ellen a kosárlabda vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 22:37

Parádés kezdés: a magyar férfi kosárválogatott 18 pontos sikerrel indította a vb-selejtező utolsó körét

Kosárlabda
2026.08.27. 19:49

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24