Férfi kosár: újabb fertőzöttek a magyar válogatottnál

2020.11.25. 11:31
null
A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban (Fotó: Török Attila)
Ferencz Csaba után két másik játékos és egy stábtag teszteredménye is pozitív lett a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén karanténba kényszerült magyar férfi kosárlabda-válogatottnál.

 

A bb1.hu szaklap szerdán a nemzeti csapat orvosával készített interjút, Téglássy György pedig elmondta, hogy a kosarasok közül Benke Szilárd és Váradi Benedek koronavírusos a tesztek alapján.

„Érdekesség, hogy mindhárom érintett már koronavírusos volt korábban, de már volt két »felszabadító tesztjük«, viszont most újra pozitívak lettek. Minden bizonnyal ez már nem fertőz, már túl is vagyunk a karanténon, ami előírás volt, meglátjuk, mi lesz a többi nap eredménye. Mindenki tünetmentes” – mondta a honlapnak az orvos, hozzátéve, hogy az előírásoknak megfelelően a küldöttség minden tagjának volt két negatív PCR-tesztje akiutazás előtt, ám a példa azt mutatja, hogy a mostani időszakban a legnagyobb óvatosság és a védekezési szabályok betartása mellett is bárhol, bármikor megfertőződhet az ember, még ha nagyon vigyáz is magára.

A válogatott kedden került karanténba, miután Ferencz Csaba mintájában kimutatták a vírust Szlovéniában. Kedden este Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány úgy nyilatkozott a közmédiának, hogy nem számítottak arra, ami történt, ezért furcsa a hangulat az együttesnél, de a játékosok jól vannak, mindenki tünetmentes és a csapat hite erős. Jelezte, reméli, pályára léphetnek majd a tervezett két mérkőzésen a házigazdák és az osztrákok ellen.

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és Ausztria legjobbjaival szombaton, a házigazdákkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában.

Legfrissebb hírek

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
2026.09.01. 12:42

A magyar férfi kosárválogatott nem tudta kihasználni a hazaiak hibáit, kikapott Szlovéniában

Kosárlabda
2026.08.30. 22:02

Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

Kosárlabda
2026.08.30. 09:41

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Férfi kosár: Szlovéniában lehet még közelebb lépni a vb felé

Kosárlabda
2026.08.28. 18:00

Zászlóerdő Miskolcon – így nyertünk az észtek ellen a kosárlabda vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 22:37

Parádés kezdés: a magyar férfi kosárválogatott 18 pontos sikerrel indította a vb-selejtező utolsó körét

Kosárlabda
2026.08.27. 19:49

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24