Koronavírus: megfertőződött a Sopron válogatott kosarasa

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 16:29
null
Pozitív lett Határ Bernadett koronavírustesztje (Fotó: Nemzeti Sport)
Pozitív lett a koronavírustesztje Határ Bernadettnek, az NB I-ben szereplő Sopron Basket kosárlabdázójának – írja az MTI.

 

A klub csütörtöki közleménye szerint a válogatott center már hétfőn jelezte, hogy nem érzi teljesen jól magát. Láza nem volt, de fájt a feje, ezért az egyesületnél alkalmazott protokoll szerint elkülönítették a csapattól, majd a szerdai tesztje pozitív lett, így karanténba került. A 208 centis játékosra a teljes felgyógyulás után kardiológiai vizsgálatok várnak majd.

Török Zoltán ügyvezető a szerdai szurkolói ankéton elmondta, hogy a 2018-ban Euroliga-ezüstérmes Sopron Basket eddig hárommillió forintot költött tesztelésre, a legkisebb tünet esetén is elkülönítik az adott kosarast a társaitól, és jelenleg is van elkülönített játékosuk.

A soproniak legközelebb szombaton lépnek pályára a Vasas Akadémia vendégeként.

Legfrissebb hírek

Női kosár Euroliga: a Sopron elkerülte a címvédőt, a DVTK lengyel csapattal vív selejtezőt

Kosárlabda
2025.07.23. 12:34

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda Euroliga: Határ Bernadett a Reyer Veneziához szerződött

Kosárlabda
2025.07.16. 09:48

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
2025.07.07. 15:37
Ezek is érdekelhetik