Női kosár Euroliga: elutasították a Sopron javaslatát a januári kezdésről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 16:45
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) elutasította a Sopron Basket javaslatát arról, hogy október helyett csak januárban kezdődjenek meg a női Euroliga küzdelmei.
A magyar bajnok kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Török Zoltán ügyvezető augusztus közepén, a sorsolást követően azzal a javaslattal állt elő, hogy a koronavírus-járvány miatt januárban rajtoljon el a legrangosabb sorozat. A hétfői újabb megbeszélésen azonban elutasították ezt az illetékesek, akik továbbra is kitartanak az októberi kezdés mellett.

Török Zoltán hangsúlyozta, az egyesület azon az állásponton van, hogy – egy esetleges csonka szezonnal szemben – minden mérkőzést játsszanak le. Ez csak úgy lehetséges, ha januárig minden európai klub a nemzeti bajnokságában szerepel sűrített, heti kétmérkőzéses ritmusban. Így lehetőség nyílna 2021 első periódusában akár vakcina nélkül is útjára indítani egy „hibrid" rövidített lebonyolítással az Euroligát. Vakcina mellett pedig három kör is lemehetne a hétvégék bevonásával két hét alatt, illetve a régi rájátszás kedd-péntek-szerda ritmusához visszatérve, továbbá a Final Four rendezőjének előzetes kijelölésével, a rájátszást követő rendezéshez szükséges négy hetet 10-12 napra rövidítve szintén jelentős időt lehetne nyerni. A FIBA részéről azonban nem nyert támogatást az elképzelés, noha a második vonalnak számító Európa-kupa rajtját már korábban elhalasztották januárra.

A soproniak szerint az októberi rajt számos problémát felvet már az első mérkőzést illetően is, ugyanis a menetrend szerint az oroszországi Jekatyerinburgban kezdenek, ahová jelenleg a vízum elintézése is akadályokba ütközik, a légiközlekedés pedig tervezhetetlen. Egy chartergép bérlése viszont súlyos összegeket emésztene fel. Hazaérkezéskor emellett az előírt tesztek elvégzése és a járványügyi protokollok betartása a zöld-sárgák szerint hátrányos helyzetbe hozná őket az NB I-ben a vetélytársakkal szemben.

„Az elkövetkező napokban kénytelenek leszünk átgondolni az Euroliga-indulást"
– jelentette ki Török Zoltán.
Legfrissebb hírek

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
2025.05.05. 21:54

Gáspár Dávid: A fájdalmak ellenére is nyerni tudtunk

Kosárlabda
2025.04.29. 12:25

Kevés pont, rengeteg hiba a női kosár NB I döntőjének utolsó mérkőzésén – bajnok a Sopron!

Kosárlabda
2025.04.27. 16:00

Női kosár: még semmi sem dőlt el – kétpontos győzelmet aratott Diósgyőrben a Sopron a döntő negyedik meccsén

Kosárlabda
2025.04.25. 20:49

Miskolcon pénteken eldőlhet a női kosárlabda NB I bajnoki címének sorsa

Kosárlabda
2025.04.25. 09:15

A harmadik negyedben elaludt a Dávid Kornél KA, kikapott otthon a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.24. 20:13

Nyert Sopronban, egy meccsre az aranytól a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.22. 19:06

Az utolsó negyedben teljesen szétesett a Sopron, a DVTK egyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2025.04.19. 20:07
Ezek is érdekelhetik