Női kosár: edzőmérkőzés a válogatott kereten belül

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 22:18
Nem kímélték egymást a két alkalmi csapat tagjai a női kosárlabda-válogatott csütörtöki edzőmérkőzésén, amelyet Horváth Bernadett triplája döntött el Székesfehérváron.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Tumbász Hédi)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Tumbász Hédi)

Több mint három hete kezdte el a női válogatott a nyári felkészülését Székesfehérváron az MKOSZ edzőközpontjában, ahol öt napig még a leukémiából szépen gyógyuló Gereben Lívia is a társaival gyakorolt. Csütörtökön a programban az utolsó egymás elleni mérkőzés szerepelt, de Aho Nina és Zele Dorina nem került be a „keretbe”, előbbinek a térde, utóbbinak a dereka fájt; Dubei Debóra magánéleti ok miatt igazoltan maradt távol; míg a térdműtéte után még mindig csak lábadozó Határ Bernadett ugyan jelezte, hogy kirobbanó erőben van, mégsem játszhatott.

Székely Norbert szövetségi kapitány a harmadik hét után elárulta, hogy a játékosok a vártnál sokkal precízebben, tudatosabban és hatalmas harci kedvvel álltak a feladatokhoz, ami nagy pozitívum. A kapitány azt is bevallotta, korábban tamáskodott, s tartott attól, hogy mivel a vírushelyzet miatt „csak” egymás ellen tudnak majd kosarazni, nem lesz az igazi a felkészülés... Utólag viszont elismerte, bevált ez a formula is, ezeken az edzőmeccseken is óriási presztízscsatát vívott a kétfelé osztott társaság és az azonos poszton szereplő játékosok is. Nem volt ez másként csütörtökön sem.

Székely Norbert szövetségi kapitány: – Nagyon élveztem a mérkőzést, mert ezúttal is bizonyították a lányok, hogy van bennük kakaó, odateszik magukat egymás ellen is, nem finomkodnak. Az a tizennégy játékos, aki most pályára lépett, óriási elánnal és akarással játszott, s külön örömteli, hogy már azok a taktikai elemek is visszaköszöntek, amiket az előző három hétben gyakoroltunk.
Horváth Bernadett, a válogatott irányítója: – Ennél jobb gyakorlás nem is nagyon lehet, mint ezek az egymás elleni találkozók. Kemény, harcos mérkőzés volt ez is, én nagyon jól éreztem magam. Mindkét csapat maximálisan odatette magát, nem finomkodtunk. Nekem nagy önbizalmat ad, hogy a csapat bízott bennem kétpontos hátrányban, és én dobhattam a győztes triplát.

Székely a pirosakat instruálta, míg Cziczás László másodedző irányította a fehér mezeseket, akiknél Studer Ágnes volt a karmester, s aki a tőle megszokott módon rendkívül agilisan és dinamikusan játszott, a harmadik percben a nála egy fejjel magasabb Török Ágnes elől is elhalászott egy lepattanót. Gyakran hallatszott a csattanás, amint az egyik játékos szabálytalanul rácsap a másik kezére, igazolva Székely szavait. Az egy az egy elleni párharcokban senki sem kímélte szobatársát vagy barátnőjét, s azok, akik betörésre vállalkoztak, nem úszták meg a rájuk zuhanó centerekkel való ütközést sem. Persze hogyan is lehetett volna puhány a játék, amikor nemcsak a média volt jelen a meccsen, hanem Szalay Ferenc MKOSZ-elnök is megérkezett a feldobásra.

A speciális mérkőzés négyszer nyolc percig tartott, és három fault után büntetődobás következett. Eleinte a pirosak vezettek, de a második negyedben a fehérek fordítottak, elsősorban Studer ragyogó játékával. Kiss Virág úgy fordult a gyűrűre és olyan erővel állt bele a testi kontaktusba, mintha a holland Emese Hof ellen játszana – a 190 centis center 18 ponttal szomorította a mieinket a tavaly novemberi első találkozón, amelyet tíz ponttal elvesztettünk az Európa-bajnoki selejtező csoportkörének nyitányán. Az amszterdami vereség után aztán gyorsan javítottunk, idehaza megvertük a szlovákokat.

Akadt még emlékezetes momentum, elég, ha csak Lelik Réka dudaszós, egy lábról behajított tripláját említjük, ami után nem csak a kosárszerző, a többi, edzőcsarnokban jelenlévő is vigyorgott. A pálya szélén ugráló, toporzékoló és reklamáló Cziczás olyan hévvel instruálta csapatát, mintha bajnoki fináléban lenne az együttese, ellenben Székely sok mosolygással, higgadtan és halkan beszélte meg a haditervet az övéivel.

 „Komolyabban! Ez nem tömegsport” – ordította morcosan Cziczás, amikor csapata a harmadik negyedet is kapott kosárral zárta, pedig előtte kétegységnyire felzárkózott. Majd ismét fordított, ám Horváth Bernadett két másodperccel a lefújás előtt bepörkölt hárompontosával a pirosak győztek egy ponttal, 66–65-re – csak a történeti hűség kedvéért.

A magyar női válogatott nyári felkészülése vasárnapig tart még Székesfehérváron, de edzőmeccs már nem lesz több. Legközelebb november 15-én, immár élesben, idehaza a hollandok ellen játszanak a lányok Európa-bajnoki selejtezőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik