Szombathely: bajban a helyi élsport, a Falco reménykedhet

K. Zs.K. Zs.
2020.04.10. 06:49
null
Perl Zoltán, a Falco válogatottja kosárra tör (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A koronavírus-járvány miatt újra kell gondolni Szombathely sporttámogatását. A Falco kivételével az élsport veszítheti a legtöbbet – írja a Vas megyei hírportál, a VAOL.

 

Az önkormányzat az év eleji közgyűlési határozatában összesen 830 millió forintot szánt a sportra, ám a szombathelyi klubok, egyesületek számára megszavazott támogatásokat a járvány miatt újra kell gondolni, újra kell osztani.

„A korábbi támogatási kérelmekben szereplő és elfogadott összegeket a vírus átírta – idézi a vaol.hu dr. Horváth Attilát, Szombathely sportért is felelős alpolgármesterét. – Ez nem azt jelenti, hogy biztosan nem fizetjük ki a korábban elfogadott összegeket, hanem egyesével átnézzük, kinek, mennyit adjunk, a végső szót pedig a polgármester úr mondja ki. Ezért valamennyi klubnak, egyesületnek levelet írtunk arról, hogy a támogatásokat felfüggesztjük. Egyúttal kértük, írják le és küldjék el nekünk, mire és mennyi pénzre van feltétlenül szükségük."

Az alpolgármester elmondta: a legfontosabb és elsősorban támogatandó szempont, hogy a gyerekek, a fiatalok sportolhassanak. A következő szempont a felnőttek amatőr sportja, míg a profi sport a harmadik „kalapba” kerül.

„A város nem kívánja a főállású profi sportolók fizetését támogatni – folytatta Horváth. – Kivételt képez a Falco kosárlabdacsapata, amely teljes egészében városi tulajdonú klub. Persze ez nem azt jelenti, hogy adott esetben a többi profi klub és egyéni versenyző nem kap támogatást, de mint említettem, fontossági sorrend alapján döntünk. A korábbi, elfogadott költségvetésben 830 millió forint jutott volna a városi sporttámogatásra, egyelőre nem tudom megmondani, mennyi lesz a módosított összeg, és mikor tudunk utalni – reményeim szerint mihamarabb. Pozitív, hogy sok egyesület tisztában van a helyzet súlyosságával, és kérelmében az eredetinél kevesebb összeget írt.”

Az alpolgármester a regionális portál kérdésére elmondta: bízik abban, hogy a Haladás Sportkomplexum támogatása is rendben lesz – mint ismert, a kormány 300 millió forintot korábban elkülönített erre a célra, a pénzt a Haladás VSE-nek utalja át.

Legfrissebb hírek

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
18 órája

Férfi kosár NB I: a Szolnok simán kikapott Körmenden, a Honvéd nyert a Falco otthonában

Kosárlabda
2026.03.14. 20:25

Férfi kosárlabda Európa-kupa: a Falco előnybe került a negyeddöntőben

Kosárlabda
2026.03.11. 19:52

Több mint nyolcvanmilliárdos támogatást kapott a vasi sport

Egyéb egyéni
2026.03.09. 20:45

Filipovity Márkó visszatért a Falcóhoz

Kosárlabda
2026.03.09. 09:11

Könnyedén nyert a Falco, vége a körmendi vesszőfutásnak a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.06. 20:43

Fegyelmi eljárás az amerikai légiós ellen, újabb csapattól rúghatják ki

Kosárlabda
2026.03.06. 15:58

A papírforma Szolnok–Falco döntőt ígér a férfi kosárlabda Magyar Kupában

Kosárlabda
2026.02.21. 11:13
Ezek is érdekelhetik