Női kosár Euroliga: két negyeddöntő elmarad a koronavírus miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 10:05
A koronavírus-járvány miatt két csapat nem utazik el a negyeddöntő első mérkőzésére a női kosárlabda Euroligában.

A wbasket szaklap keddi tájékoztatása szerint a francia BLMA nem lép pályára az orosz Jekatyerinburg vendégeként, míg a spanyol Salamanca nem kel útra Kurszkba a rájátszás szerdai nyitányára.

A döntés hátterében az áll, hogy a moszkvai városvezetés emelte a fertőzés sújtotta országokból – köztük Franciaországból és Spanyolországból – beutazni kívánó állampolgárok ellenőrzésének és megfigyelésének szintjét, illetve elkülönítő és korlátozó intézkedéseket hozott. Ennek értelmében az innen érkező utazókra a belépés előtt 14 nap karantén várhat, amit a BLMA és a Salamanca sem kívánt megkockáztatni, ugyanis mindkét csapat Moszkván keresztül érkezett volna a nemzetközi kupameccs színhelyére.

Egyelőre nem tudni, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) miként reagál a két klub bejelentésére, illetve hogyan határoz az Euroliga folytatásáról.

Február 25-én a Sopron Basket közölte, hogy a koronavírus veszélye miatt nem utazik el a Schio elleni Euroliga-csoportmeccsre sem Olaszországba, sem a semleges helyszínként javasolt Ljubljanába.

A FIBA utóbb 20–0-s végeredménnyel a Schiónak adta a találkozót, és a magyar bajnok a kiállásért járó egy pontot sem kapta meg, így a hetedik helyen végzett csoportjában, és nem jutott be a negyeddöntőbe. A Sopronnak győzelem esetén lett volna még esélye a rájátszásra.

Legfrissebb hírek

Lelik Réka: Nem volt keresnivalónk a hatos döntőbe kerülésért vívott harcban

Kosárlabda
2026.01.30. 07:06

Női kosár Euroliga: a DVTK nagyot hajrázott, de a meccs utolsó kosarával kikapott a Veneziától

Kosárlabda
2026.01.28. 19:55

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

DVTK-vereség Franciaországban a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 21:16

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28
Ezek is érdekelhetik