Női kosárlabda Eb: Székely Norbert keretet szűkített

MTI MTIMTI MTI
2017.11.09. 11:41
Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 12 fős utazó keretét, amely szombaton Litvániában kezdi meg szereplését a 2019-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a Székesfehérváron edzőtáborozó nemzeti csapatból a kapitány döntése értelmében Mansaré Manty, Lelik Réka, illetve Gereben Lívia nem tart a társakkal az első összecsapásra.

Székely Norbert azt mondta, hogy maximálisan elégedett a három játékos munkájával, remekül dolgoztak, s a későbbiekben mindenképpen számít rájuk.

A júniusi csehországi Eb-n a magyar csapat – még Stefan Svitekkel a kispadon – egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), s a 12. helyen zárt.

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont.

A MAGYAR KERET
Goree Cyesha Damian, Krivacsevics Tijána, Simon Zsófia, Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Katona Szidónia, Medgyessy Dóra (Ceglédi EKK), Dubei Debóra, Határ Bernadett (Sopron Basket), Szabó Fanni, Zele Dorina (Aluinvent DVTK Miskolc), Raksányi Krisztina (PEAC-Pécs)

A VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐI
2017. november 11.
Litvánia–Magyarország, Kedainiai 18.00

2017. november 15.
Magyarország–Albánia, Miskolc 20.00

2018. február 10.
Magyarország–Oroszország

2018. február 14.
Magyarország–Litvánia

2018. november 16.
Albánia–Magyarország

2018. november 21.
Oroszország–Magyarország

Legfrissebb hírek

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
18 órája

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02

A levegőben lógott Papp Klaudia külföldi szerződése

Kosárlabda
2026.07.10. 16:38