Kosár Eb: Szerbia jutott be negyedikként az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2017.09.13. 22:33
null
A szerbek magabiztosan verték az olaszokat (Fotó: AFP)
A férfi kosárlabda Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjében a Görögország–Oroszország (69–74) találkozó után késő este Szerbia 83–67-re legyőzte Olaszországot, így vele vált teljessé az elődöntős mezőny.



A szerbek – akik a nyolcaddöntőben a mieinket búcsúztatták – végig kézben tartották az összecsapást. A szorosabb első negyed után a másodikat tízpontos különbséggel megnyerték, és onnantól már nem igazán volt kérdés, hogy ki nyeri a mérkőzést.

A találkozó legeredményesebb játékosa Bogdan Bogdanovics volt, aki 22 pontot szórt.

Görögország–Oroszország

A kora esti mérkőzésen az oroszok valamivel esélyesebbnek tűntek a görögöknél. Mozgovék a harmadik helyen jutottak tovább a csoportjukból, majd a nyolcaddöntőben 101–78-ra kiütötték a horvátokat. Printeziszék negyedikként kerültek a nyolcaddöntőbe, ahol Litvániát győzték le 77–64-re.

Az első félidőben a görögök voltak a jobbak, 37–31-re vezettek. Az oroszok azonban gyorsan felzárkóztak, és az utolsó negyedben már a vezetést is megszerezték, és lassan, de biztosan egyre nagyobb előnyt értek el. A hajrá ismét kicsit szorosabb lett, és a görögök ismét előnybe kerülhettek volna, de dobások kimaradtak. Így Spanyolország és Szlovénia után harmadikként Oroszország jutott a legjobb négy közé 74–69-es győzelmével.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL
NEGYEDDÖNTŐ

Olaszország–Szerbia 67–83 (17–18, 16–26, 15–15, 19–24)
Görögország–Oroszország 69–74 (24–17, 13–14, 16–20, 16–23)
Az elődöntőben
Szeptember 14.: Spanyolország–Szlovénia
Szeptember 15.: Oroszország–Szerbia

 

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Ezúttal elmaradt a balhé, gól nélküli döntetlen az albán–szerb vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:49

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.30. 20:47

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00
Ezek is érdekelhetik