Kosárlabda: Debrecenbe jönnek a 3x3-as szakág legjobbjai

Vágólapra másolva!
2017.08.29. 17:12
null
Debrecen a hétvégén World Tour Masters-tornát és U18-as Eb-t is rendez
Augusztus 31-e és szeptember 1-je között World Tour Masters-tornát rendez Debrecen, ahol a világ legjobb 3x3-as férfi kosárlabdacsapatai mérkőznek meg egymással.

 

A sorozatnak ez lesz az ötödik állomása, Saskatoon (Kanada), Ucunomija (Japán), Prága (Csehország), Lausanne (Svájc), és Csengtu (Kína) után. A tornákra a csapatok világranglistapontjaik alapján, illetve a selejtezőkön elérhető szabadkártyával kvalifikálhatják magukat.

Szabályok
A 3x3-as kosárlabdát egy térfélen játssza két csapat, három-három emberrel egy palánkra. Tizenkét másodperces támadóidők vannak, a mérkőzés tíz percig vagy 21 pontig tart. A teremsportággal ellentétben itt egy- és kétpontos kosarak vannak. A szakág 2020-tól olimpiai sportág lett, vagyis Tokióban már ott lesznek a legjobbak!

Debrecenben négy hármas csoportban zajlanak majd a mérkőzések: augusztus 30-án még az utolsó szabadkártyákért megy a harc, 31-én a csoportküzdelmek következnek, majd szeptember első napján a legjobb nyolc együttes csap össze a helyezésekért, valamint a világranglistapontokért.

A döntőt szeptember 1-jén pénteken 21.15-től játsszák a Kossuth téren, a Nagytemplom előtt.

A város aztán szeptember 1–3. között U18-as Eb-t rendez 12-12 csapat részvételével. A magyar lányok szeptember elsején az A-csoportban Olaszországgal (11 óra) és Lettországgal (14.05) játszanak, míg a fiúk szeptember másodikán a D-csoportban a szerbekkel (17.20) és az észtekkel (21.05) csapnak össze.

A döntőkre szeptember 3-án 20.40-kor, illetve 21.10-kor kerül sor.

Az eseményekre a belépés díjtalan.

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
16 órája

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

3x3-as kosárlabda-vb: Ulánbátorban is összecsap a női válogatott Kanadával

Kosárlabda
2025.05.27. 12:02

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Hofmann keveredett előre, és növelte a DVSC előnyét a Vidi ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:10

Szuhodovszki bombájával került még nehezebb helyzetbe a Fehérvár – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 18:11
Ezek is érdekelhetik