Kosárlabda: különleges Egyetemi Eb Miskolcon!

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 09:06
Július 16 és 23. között a Miskolci Egyetem, és Miskolc város ad otthon a 14. Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságának. A kontinensviadal különlegessége, hogy nem nemzeti egyetemi válogatottak mérettetik meg magukat – mint az Univerziádén, vagy az egyetemi világbajnokságokon – hanem intézményi csapatok, a saját nemzeti egyetemi bajnokságuk győztesei.

 

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) 2017-ben 18 sportágban rendez Egyetemi Eb-t, ezek közül – mint mindig – a kosárlabda kiemelt eseménynek számít. Ebben a sportágban szerveztek először egyetemi kontinensviadalt, a résztvevői létszám tekintetében azóta is az egyik legnagyobbnak számít, emiatt a sportszövetség kiemelt figyelemmel követi az eseményt.

A részvételi kedv szempontjából is kiemelkedő az EB, ugyanis évről-évre a kosárlabda vonzza a legtöbb érdeklődő intézményt, így a rendezés lehetőségéért is sorban állnak Európa nagyvárosai. A tavalyi nagy sikerű Tájékozódási Futó Egyetemi vb után, idén az egyetem és a város 16 férfi, valamint 12 női csapat versengésének ad otthont a kosárlabda torna keretein belül, amelyek kiegészülve a hozzájuk tartozó személyzettel és segítőkkel majd 500 fősre növelik a résztvevői létszámot.

A torna színvonalát jól mutatja, hogy a legtöbb résztvevő intézmény soraiban élvonalbeli játékosok szerepelnek, így a mérkőzésekre kilátogatók ízelítőt kaphatnak a szerb, a német, vagy a francia élvonal színvonalából is. Hazánkat a szervező Miskolci Egyetem mellett a 2017-es MEFOB győztesei, azaz a Debreceni Egyetem férfi csapata, valamint a Testnevelési Egyetem női csapata képviseli.

A mérkőzéseknek az Egyetemi Körcsarnok, a Generali Aréna, valamint a Jégcsarnok ad majd otthont. A belépés minden korosztály számára ingyenes.

EGYETEMI KOSÁR EB

Időpont: Miskolc, 2017. július 16 – 23.
Csoportkörök: Július 17-19.
Egyenes kieséses szakasz: július: 21-23.
Döntők: Július 23.

Helyszínek:
Férfi mérkőzések: Generali Aréna, Jégcsarnok
Női mérkőzések: Egyetemi Körcsarnok

Belépő: Ingyenes
Bővebb információ: basketball2017.eusa.eu
Facebook: /eusabasketball2017

FELHÍVÁS!

Önkénteseket várunk!

Ha július 14 és 24 között szabad vagy, érdekel a sport, és úgy érzed, szívesen segítenél az Európa bajnokság lebonyolításában, jelentkezz önkéntesnek! Nézz be egy kontinenstorna kulisszái mögé, gyakorold a nyelvet, és szerezz barátokat Európa minden pontjáról!

Írj magadról pár szót az eusabasketball2017@gmail.com e-mail címre „Önkéntes" tárggyal, és felvesszük veled a kapcsolatot!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik