Férfi kosár: Hanga 14 ponttal keserítette volt csapatát

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 10:40
Hanga Ádám csapata, a Baskonia Vitoria Gasteiz a pénteken az Euroligában, a Crvena zvezda otthonában aratott győzelem után a spanyol kosárlabda-bajnokság hetedik fordulójában is nyert a hétvégén.

Vasárnap a vitoriaiak a sereghajtó Manresát fogadták 9145 szurkoló előtt, és 82-69-es győzelmet arattak. Ezen a meccsen Hanga 26 perc alatt 14 ponttal, 3 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt, ezzel csapata harmadik leghasznosabb embere volt, együttese pedig 5/2-es mérleggel a tabella negyedik helyén áll.

„Sikerült a belgrádi katlanban nyernünk, minden ilyen mérkőzés nagyon fontos. A hazautunk kacifántosra sikeredett, mert sztrájk miatt nem engedték a gépünket leszállni Vitoriában, így az éjszakát Madridban töltöttük, és szombat délutánra értünk csak haza. Vasárnap délben már korábbi klubomat, a Manresát fogadtuk, és büszke vagyok a csapatomra, hogy sikerült nyernünk” – mondta az MTI-nek a 27 éves légiós, hozzátéve: a múlt héten csatlakozott hozzájuk az amerikai Chase Budinger, aki nyolc szezont húzott le az NBA-ben, ráadásul már a Baskonia legnagyobb sztárja.

Az olasz Andrea Bargnani is újra bevethető, aki 10 évet játszott az NBA-ben, és a 2006-os amatőrbörze (draft) első választottja volt.

Legfrissebb hírek

Hanga Ádám: Eljött a generációváltás ideje

Kosárlabda
2025.06.18. 21:21

Hanga Ádám néha két órával a feldobás előtt tudta meg, irányító lesz vagy bedobó

Kosárlabda
2025.06.10. 08:56

Tóth Balázs és Varga Barnabás a kezdőben; Hanga Ádám: Félig tele a pohár

E-újság
2025.06.09. 22:59

Kosárlabda: Hanga Ádám és Juhász Dorka is dupla duplát ért el

Kosárlabda
2025.03.31. 01:20

Hanga Ádám a következő idényre is marad a Badalonánál

Kosárlabda
2025.03.24. 17:12

Hanga Ádám 19 pontot dobott a spanyol bajnokságban

Kosárlabda
2025.03.23. 14:56

Hanga Ádám: Már nem tudok eleget adni a válogatottnak

Kosárlabda
2025.01.22. 17:10

Kosárlabda: Hanga Ádám visszavonul a magyar válogatottól

Kosárlabda
2025.01.22. 11:50
Ezek is érdekelhetik