Férfi kosár Euroliga: Hangáék kiütötték a francia bajnokot

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 22:54
A Hanga Ádámmal felálló Laboral Kutxa 92–56-ra nyert a francia bajnok Limoges ellen a férfi kosárlabda Euroligában. Honfitársunk nagyon hasznosan töltötte a szokásosnál limitáltabb perceit, csapata pedig érdemben biztosította továbbjutását a Top 16-ba.

Hanga Ádám kezdőként 20.5 percet volt játékban, ami alatt 7 pontot, 4 lepattanót, 2 gólpasszt, 2 szerzett labdát és 2 kiharcolt faultot hozott össze 3/4-es mezőnyözéssel (0/1 triplából) és 1/2-es büntetőzéssel.

A Laboral, amely már Franciaországban is 30 ponttal verte meg a Limoges-t, szemernyi esélyt sem hagyott a vendégeknek ezen az estén, s végig darálva őrölte fel ellenfelét, ezzel pedig érdemben biztosította is helyét a Top 16-ban. A 9-ből 5 triplát értékesítő, 23-at szóró Darius Adams a legjobb formáját vette elő erre az estére, de a 11 egységig jutó Tornike Shengelia produkciója is több, mint biztató ennyivel sérülésből való visszatérése után. A legjobban talán a 125-40-es VAL-végeredmény mutatja meg azt, hogy mennyire nem volt egy súlycsoportban a két gárda, de a 45–31-re hozott lepattanócsata is komoly palánk alatti erőfölényről árulkodik.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
B-CSOPORT
Laboral Kutxa Vitória (spanyol)–Limoges CSP (francia) 92–56

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Adams 23/15, Shengelia 11, Buruszisz 10/3
A Limoges legjobb dobói: Westermann 14, Gatens 9/3, Diawara 8/6

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Egyoldalú volt a clásico, a Real simán megverte a Barcát az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.16. 23:45
Ezek is érdekelhetik