Férfi kosárlabda NB I: az ASE a Nyíregyházát is kipipálta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 18:51
Újabb győzelmet aratott a férfi kosárlabda NB I-ben a listavezető Atomerőmű SE, amely remek kezdésének köszönhetően simán nyert Nyíregyházán. A többi találkozó magabiztos hazai sikereket hozott.

A mérkőzés tulajdonképpen az első negyed hajrájában eldőlt: a Nyíregyháza az elején elkapta ugyan a ritmust, de ezt követően egy 2–15-ös sorozat padlóra küldte. Az első játékrészben összeszedett tizenhárom pontos hátrány félidőre húszra nőtt, így az ASE kényelmesen kosárlabdázhatott. A nyíregyháziak egy 10–0-val indítottak szünet után, ám az Atomerőmű hétperces pontcsendje sem volt elég a felzárkózáshoz: a paksiak még időben kapcsoltak és magabiztos sikerrel zárták a vendégjátékot.

A másik három vasárnapi meccsen sem volt sok izgalom: a PVSK három negyeden át tudta tartani a lépést a Sopronnal, de végül fejet hajtott és tizenhat ponttal kapott ki. Győzelmével a Sopron is biztos tagja a rájátszásnak.

A Falco irdatlan pofonba szaladt bele Kecskeméten, a 32–11-es második negyed eldöntötte a találkozót – végül a szombathelyiek épphogy harminc ponton belül tudtak maradni. Székesfehérváron sem kapkodtak a szívükhöz a hazai drukkerek: az Alba az első három negyedben harminckét pontos előnyt kovácsolt, végül a száz is megvolt – a vége 103–73, kiütés.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 22. FORDULÓ
MARSO-NYÍREGYHÁZA KK–ATOMERŐMŰ SE 66–77 (17–30, 12–19, 17–9, 20–19)

Nyíregyháza, 400 néző. V: Földházi, Pozsonyi, Menyhárt.
Nyíregyháza: Savic 6, Taylor 8, Nagy K. 5/3, KOLARICS 8, HUJDUROVIC 25. Csere: Vaszojevics 5/3, Molnár M. 2, Lajsz 7/3, Helmeczi. Edző: Sitku Ernő
ASE: DUGAT 13/3, Baki 7/3, Evans 7/3, Eilingsfeld 9/3, J. JONES 14. Csere: Körtélyesi 3/3, Tóth Á. 12, Wise 7/3, Kovács Á. 3, Medve 2, Markovics. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 7. p.: 15–16. 9. p.: 15–27. 15. p.: 25–38. 19. p.: 27–47, 25. p.: 39–49. 28. p.: 45–50. 31. p.: 46–64. 37. p.: 56–73
MESTERMÉRLEG
Sitku Ernő:
– Kicsit szomorú vagyok, nem is elsősorban a vereség miatt, hanem azért, mert nem úgy küzdöttünk, ahogy reméltem. A második félidőben megmutattunk, hogy miként kellene mindig harcolni.
Dzunics Braniszlav: – Megnyugtató előnyt szereztünk az első félidőben, a csapat hamar elkönyvelte, hogy megnyerte a mérkőzést, így a harmadik negyedben mély hullámvölgybe kerültünk, amihez kellettek a feljavuló hazaiak is. Összességében tisztességesen küzdöttek a fiúk és megérdemelten nyertünk.

KTE-DUNA ASZFALT–FALCO-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 83–54 (18–13, 32–11, 26–17, 7–13)
Kecskemét, 800
néző. Vezette: Kapitány, Frányó, Makovsky
KTE:
KINNEY 16, KOVÁCS P. 6, DJERASZIMOVICS 21/9, IVOSEV 8, Barovics 7. Csere: Pongó Máté 4, Karahodzsics 9, Pongó Martin 4, Hegedűs 3/3, Mészáros 5, Keller I., Kővágó-Laska
Falco:
Martinics 10, Covington 6, Perl 9, Dukics, Krsztanovics 7. Csere: Hall 6/6, Bognár 9/3, Váradi 2, Will, Bus 3/3, Popgyakunik 2, Kovács B.
Az eredmény alakulása. 6. perc:
13–2. 9. p.: 17–10. 16. p.: 36–16. 20.p.: 49–22. 22. p.: 52–24. 26.p.: 62–32. 30. p.: 76–41. 34. p.: 78–41
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
– Nagyon fontos volt a harmadik hely eléréséhez ez a siker. A dobogós helyezés nagy dolog a KTE-nek és nekem is. Hozzáállásunk maximális volt, Külön örömteli, hogy sok indításgólt dobtunk. Kulcsfontosságú volt, hogy hatástalanítsuk a Falco támadójátékát, ez sikerült is. Rosszul dobtuk a hárompontosokat és a büntetőket is, ezeket a hibákat nekem, az edzőnek kell kijavítanom.
Kálmán László:
– Csupán tíz gólpasszunk volt... Csapatban kell gondolkodnunk, de akik próbajátékon vannak, azok csalódást okoztak, ennek ellenére nem írom le őket. A Kecskemét fizikálisan fölénk nőtt. Eladtunk tizenhét labdát, amikből ziccereket dobtak a kecskemétiek. Ha valaki a Falco mezét felveszi, legalább érzelmei legyenek, ezúttal érzelmeket sem láttam az arcokon. Mindegy, ha valaki sérülten vagy betegen játszik, de ha egyszer vállalja, akkor adjon bele száz százalékot, vagy ne játsszon.

TLI-ALBA FEHÉRVÁRNATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 103–73 (28–20, 27–15, 32–20, 16–18)
Székesfehérvár, 1600 néző. V: Györffy, Szabó G., Sallai

Fehérvár:
Tóth P. 8/6, SUPOLA 10/6, KROMAH 24, Kalve 6, CSORVÁSI M. 24. Csere: GILCHRIST 21, Simon B. 4, Kovács Á. 2, Juhos 7/3
Szeged:
Jereminov 13/9, Molnár A. 9, Kiss Zs., CSIRICS 26/12, BALABAN 20. Csere: Sztefanovics 3/3, Kuntics 2, Mike
Az eredmény alakulása:
3. perc: 4–9. 6. p.: 15–12. 9. p: 26–18. 12. p.: 30–22. 15. p.: 38–28. 18. p.: 47–28. 22. p.: 62–38. 25. p.: 72–45. 28. p.: 80–53. 32. p.: 91–55. 35. p: 96–63. 38. p.: 98–73
Kipontozódott:
Molnár A. (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert:
Nagyon örülök annak, hogy egy olyan mérkőzést játszottunk, amely sima meccs lett. Tizenkettő-tizennégy perc után érezhető fizikális fölényben voltunk, és ezzel nagyon nehezen tudott mit kezdeni az ellenfelünk. Ugyanakkor még ennél is jobbnak kell lennünk, nem szabad azt hinni, hogy egy ilyen győzelemtől ott vagyunk a legjobbak között. Sokat tudtunk gyakorolni, főleg a második félidőben, és ez a folytatás szempontjából rettentően fontos.
Nikola Lazics:
– Sokkal jobb volt az Alba megérdemelten nyertek. Nem engedték, hogy a saját stílusunkban játsszunk, hússzal kevesebb lepattanót szedtünk, és ez nagyon nagy különbséget jelentett.

SOPRONI SÖRDÖGÖK–PVSK-PANNONPOWER 80–64 (9–8, 20–16, 18–15, 33–25)
Sopron, 1400
néző. V: Vígh, Cziffra, Gorka
Sopron:
Thomas 12/6, EDWARDS 15, Boriszov 14/9, Dénes, POSCSICS 12. Csere: Ruják A. 8, TAKÁCS 15/9, Tóth G., Trepák 4.
Pécs:
NELSON 15, Délity, Pahlmblad 4, Budimir 13/3, HORTI 17. Csere: Bíró 6/6, Halász 3, Sztojanovics 6/3, Harazin.
Az eredmény alakulása.
4. perc: 5–0. 8. p.: 9–2. 13. p.: 16–11. 15. p.: 16–15. 18. p.: 24–20. 23. p.: 35–29. 25. p.: 39–29. 27. p.: 39–37. 33. p.: 58–42. 36. p.: 65–53. 38. p.: 70–60
Kipontozódott:
Pahlmblad (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– Csak a győzelemmel lehetek elégedett. Támadásban görcsösek vagyunk, ezért játszunk ilyen hullámzóan Hatvan százalékos teljesítményt nyújtottunk, többen gödörben vannak nálunk, de szerencsére Takács Norbi kisegítette a csapatot, így ezzel a győzelemmel már a felsőházban vagyunk.
Csirke Ferenc:
– A hazaiak uralták végig a mérkőzést. A hajrában ugyan felcsillant némi lehetőség a győzelemre, de nem tudtunk élni vele. Az eredmény egy kicsit túlzó, hiszen a mérkőzésen megfelelő volt a védekezésünk, támadásban azonban sokat rontottunk.

AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű SE 20 18 2 1718–1386 0.950
2. Soproni Sördögök 20 17 3 1743–1502 0.925
3. KTE-Duna Aszfalt 20 15 5 1614–1429 0.875
4. Falco KC Szombathely 20 13 7 1788–1695 0.825
5. Kaposvári KK 21 12 9 1758–1767 0.786
6. PVSK-PannonPower 21 12 9 1704–1661 0.786
7. Alba Fehérvár 20 10 10 1706–1610 0.750
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 20 9 11 1656–1737 0.725
9. Egis Körmend 20 7 13 1677–1663 0.675
10. Jászberényi KSE 20 6 14 1641–1831 0.650
11. Marso Nyíregyháza KK 20 6 14 1539–1664 0.650
12. MAFC 20 3 17 1466–1730 0.575
13. Zalakerámia ZTE KK 20 3 17 1438–1773 0.575

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik