Férfi kosár: Trotter Obie távolodóban a Szolnoktól

P. I.P. I.
2014.10.07. 13:03
Aki szombaton ott volt a Szolnoki Olaj KK–Partizan Beograd, 60–55-re elveszített Adra-liga-összecsapáson, láthatta, Trotter Obie csupán a lelátón kapott helyet. Az amerikai-magyar irányítóra pedig nagy szüksége lett volna a magyar csapatnak, hiszen a műtét után az edzéseket újrakezdő Lóránt Pétert is benevezték, de ő csak végszükségben állt volna be, mondjuk a kipontozódások miatt. Hogy Trotter nem szerepel a klub honlapján található csapatfotón és -névsorban sem, még furcsábbá teszi a helyzetet. Vagy éppen egyértelműbbé.

Természetesen megkérdeztük a klubot, mi a magyarázat a honosított kosárlabdázó mellőzésére, ám azt a választ kaptuk, hogy nem kívánnak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Ebből kiindulva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Trotter Obie valószínűleg nem a Szolnok színeiben játszik tovább, pedig a hátvédre nagy szüksége lenne a bajnoknak – persze ha újra régi fényében tündökölne.

„Hosszú a történet, a lényeg, hogy többé már nem lépek pályára a Szolnokban. Ez a klub döntése, de tényleg nem mennék bele a részletekbe. Dolgozunk a mindkét fél számára megfelelő megoldáson. Több csapattól kaptam ajánlatot, néhány magyartól is, de nemet mondtam rájuk, külföldön folytatom a pályafutásomat” – mondta a Nemzeti Sportnak Trotter Obie, a Szolnok irányítója

Trotter 2010 és 2012 között két évadot játszott Szolnokon, ez idő alatt két bajnoki és két Magyar Kupa-aranyérmet szerzett. Második idényében az EuroChallenge négyes döntőjébe jutott az Olajjal, átlagban 17.3 pontot, 4.3 lepattanót és 1.2 labdát szerzett és 4.5 asszisztot osztott ki meccsenként. 2011 nyarán kapta meg a magyar állampolgárságot, és pályára is lépett a nemzeti csapatban. A 2012–2013-as évadban az orosz Nyizsnij Novgorodban szerepelt, míg a következőt a szintén orosz Triumf Ljuberci együttesében kezdte, de ősszel szerződést bontottak vele, és visszatért Szolnokra. Az Olajjal meglett a harmadik magyar bajnoki címe és Magyar Kupa-győzelme is, valamint újra az EuroChallenge négyes döntőjébe jutott.

Idén tavasszal azonban már csak kiegészítő embernek számított, nem tudta megismételni korábbi teljesítményét, amiben nyilván szerepet játszottak térdműtétjei is, amelyek után nehéz ugyanazon a színvonalon teljesítenie a 30 éves játékosnak.

Ami biztos, Trotter korábbi nagyszerű formájához már nem a Szolnok játékosaként fog visszatérni.

 

Legfrissebb hírek

Forray Gábor: Mi nem ígérgetünk felelőtlenül

Kosárlabda
11 órája

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Kiütés a döntő ötödik meccsén: Szolnokon nyerte meg a férfi kosár NB I-et a Falco

Kosárlabda
2026.05.27. 20:02

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05
Ezek is érdekelhetik