Férfi kosár-vb: döntőben a franciákat megverő szerbek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.12. 23:48
null
Milos Teodoszics vezérletével a szerbek visszavágtak a franciáknak a csoportkörben elszenvedett vereségért (Fotó: Reuters)
A spanyolországi férfi kosárlabda-világbajnokság elődöntőjében a szerb válogatott szinte végig vezetve legyőzte a hajrában magára találó francia nemzeti csapatot, így bejutott a fináléba, ahol a címvédő Egyesült Államokkal találkozik.

 

A franciák 10–9-es vezetése után a szerbek 11–0-s szériát produkálva tízpontos előnyre tettek szert, amelyből hatot a játékrész végére meg is tartottak (21–15). A második negyedben tovább duzzadt a 2010-ben negyedik helyen záró együttes előnye, a különbség a nagyszünet előtt nem sokkal hágott a tetőfokára, amikor a szerbek 18 ponttal elhúztak – ekkor 43–25 állt az eredményjelzőn.

Sok jel a harmadik negyedben sem utalt arra, hogy ebből akár még egy szoros meccs is lehet, hiszen a franciák hiába „szedtek be” kevesebb pontot, mint a korábbi játékrészekben, támadásban nem tudták átlépni a saját árnyékukat. Az utolsó negyedre 15 pontos különbséggel fordultak a csapatok (61–46).

A hajrában aztán feltámadtak a gallok, az egyenlítés is elérhető távolságba került számukra, de a meccs ezen periódusában bánhatták igazán, hogy a meccs elején futni hagyták a szerbeket. A franciák a záró játékrészben többször is feljöttek négy pontra, sőt kevesebb mint fél perccel a vége előtt 84–82-re zárkóztak, ám a szerbek sikeres büntetőinek következtében végül 90–85-ös vereséget szenvedtek – nem úgy, mint a csoportküzdelmek során, amikor 74–73-ra megverték mostani ellenfelüket.

A szerb válogatott a vasárnapi döntőben a címvédő Egyesült Államokkal találkozik, amely még veretlen a világbajnokságon, a leginkább pedig a törökök tudták megszorongatni, akik 21 ponttal kaptak ki tőle...

FÉRFI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Franciaország–Szerbia 85–90
(15–21, 17–25, 14–15, 39–29)
Legjobb dobók: Batum 35, Diaw 13, Heurtel 12, Fournier 10, ill. Teodoszics 24, Bogdanovics 13, Bjelica, Krsztics, Raduljica 11-11

A 3. HELYÉRT
Szeptember 13. (szombat), 18.00:
Franciaország–Litvánia

DÖNTŐ
Szeptember 14. (vasárnap), 21.00:
Szerbia–Egyesült Államok

Legfrissebb hírek

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Ezúttal elmaradt a balhé, gól nélküli döntetlen az albán–szerb vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:49

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik