Férfi kosár Eb-sel.: a válogatott kiütötte Szlovákiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.04. 19:50
null
Nem volt egy súlycsoportban a magyar és a szlovák válogatott (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn Sopronban kiütéses győzelmet aratott Szlovákia ellen, és a legjobbjainkat idegenben legyőző Fehéroroszországhoz hasonlóan 1/1-gyel várja a folytatást. A harmadik fordulóban a mieink nem lépnek pályára, a szlovákok a fehéroroszokat fogadják szerdán.

 

A magyar győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, már az első negyedet követően olyan tetemes előnyre tettünk szert (24–5), amellyel már önmagában illet megnyerni a találkozót. A különbség a két együttes között a folytatásban még tovább nőtt, a félidőben már érett a kiütés (45–15). A mérkőzés már régen eldőlt, tudjuk be ennek, hogy a második félidő kiegyenlített játékot hozott. A harmadik negyed után az előnyünk két ponttal még így is több lett (60–28), a záró játékrész végére pedig már nem is változott (75–43).

Csapatunk és a mezőny legeredményesebb játékosaként Vojvoda Dávid 17 pontot szerzett, Szabó Zsolt 11 ponttal és 7 lepattanóval, Keller Ákos 9 ponttal és ugyancsak 7 lepattanóval zárt. Asszisztból Simon Balázs osztotta ki a legtöbbet, szám szerint hatot, mellett volt még 10 pontja és 5 lepattanója. Ezen a szinten a vendégek közül egyedül Peter Dorazil teljesített, aki 16 pontja mellett elkönyvelt 10 lepattanót is.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány együttese legközelebb augusztus 10-én, Kecskeméten lép pályára, ahol majd Fehéroroszországot fogadja.

FÉRFI KOSÁRLABDA, EB-SELEJTEZŐ 1. KÖR
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 75–43 (24–5, 21–10, 15–13, 15–15)
Sopron, 900
néző. Vezette: Pérez Niz (spanyol), Mihajlov (orosz), Martinescu (román)
MAGYARORSZÁG:
SIMON B. 10/3, Trotter 7/6, VOJVODA 17/9, Szabó Zs. 11/6, TÓTH Á. 8. Cs: KELLER Á. 9, Ferencz 6/3, Wittmann 2, Tóth N. 5/3, Lekli, Kovács P. Szövetségi kapitány: Sztojan Ivkovics
SZLOVÁKIA:
R. Grznár 3, Bilik 2, DORAZIL 16, Körner 5, Batka 4. Cs: Kuffa, Kozlik 3/3, Tot 2, Petrás, Bilik 2, Ziak 8/3, Jass. Szövetségi kapitány: Miroslav Grznar
Az eredmény alakulása.
3. p.: 9–0. 6. p.: 14–0. 10. p.: 24–5. 12. p.: 24–10. 17. p.: 40–11. 19. p.: 43–13. 23. p.: 47–19. 27. p.: 52–26. 30. p.: 60–28. 34. p.: 66–30. 38. p.: 70–40.
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: –
Szerettünk volna olyan jól játszani a második első félidőben, mint az elsőben, de ez nem sikerült, jöttek a rossz beidegződések miatti hibák. Elégedett vagyok a csapattal és az eredménnyel is.
Miroslav Grznár: –
Rosszul kezdtünk, félénken és megilletődötten nem lehet játszani ezen a szinten. A magyarok túl erősek egyelőre számunkra. El kell felejteni gyorsan ezt a meccset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik