Női kosár: az olasz élvonalba igazolt a magyar bedobó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.08. 10:43
null
Rasheed Rita tavaly és az idén is bajnoki döntőt vívott idehaza (Fotó: Korponai Tamás)
A legutóbbi két idényben a Győrt erősítő, tavaly a női kosárlabda NB I-ben bajnoki címet szerző Rasheed Rita az olasz élvonal újoncához, a Fila San Martino di Lupariba igazol.

 

A 23 éves, 179 centis bedobó megegyezett az élvonalban először szerencsét próbáló csapattal, amelynél szeptember elsején kell jelentkeznie.

„Erre vágytam, ezt akartam, most végre sikerült! – mondta a válogatott játékos a Nemzeti Sportnak. – Korábban is szerettem volna kipróbálni magam külföldön, de valahogy mindig előbb jöttek a hazai ajánlatok. Most úgy éreztem, mindenképpen váltanom kell, szükségem van az új környezetre, új tapasztalatokra, új nyelv megismerésére és új csapatra. Mindig is kedveltem a mediterrán országokat, így külön örülök, hogy Olaszországba kerülök. Nagyon izgulok, egyben roppantul várom, hogy elkezdődjön a padovai kalandom.”

A játékos a Nemzeti Sportnak elmondta: Gianluca Abignente vezetőedző alapemberként számol vele.

„Nyilván nem lesz könnyű dolgom, mert újra fel kell építenem magamat, s nem tudom, pontosan mire számíthatok a csapattól. Pofozógépek leszünk, vagy gond nélkül megragadunk az élvonalban? Menedzserem, Patonay Ádám is felkészített erre, s én sem számítok könnyű idényre, de nagyon várom. Honti Kata a Schióban játszik, közel leszünk egymáshoz, s biztosan sokszor találkozunk majd, így nem leszek teljesen egyedül” – reménykedik Rasheed.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
2026.04.27. 11:56

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Sopron: szerencsés tizenhármas

Képes Sport
2026.04.14. 11:04

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.04.11. 12:26

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2026.04.07. 06:31

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
2026.04.06. 10:15
Ezek is érdekelhetik