Férfi kosár: Ivkovics az osztrákok elleni meccsre vár

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 14:34
Négycsapatos nemzetközi felkészülési tornán vesz részt a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány a felsőőri megmérettetésen taktikai elemeket és minden játékosát kipróbálja.
„A bolgár csapat magas és erős játékosokból áll – kezdte az ellenfelek jellemzését Sztojan Ivkovics. – Ellene élesítjük a figuráinkat, és mindenkit szeretnék játékban tartani.”A szombati ellenfélről, Észtországról elég annyit tudni, hogy Montenegró, Izrael és Szerbia mögött végzett tavaly ősszel az Eb-selejtezőn úgy, hogy utóbbi kettőnek ugyanúgy 16 pontja volt, mint a balti együttesnek.„Az észtek a legerősebbek a hétvégi mezőnyből, megérdemelték volna, hogy kijussanak a kontinenstornára. Ellenük a fiataloknak szeretnék bizonyítási lehetőséget adni, megnézni, mire képesek jobb képességű játékosokkal szemben” – mondta a szombati mérkőzésről a szövetségi kapitány, aki a vasárnapi Ausztria elleni találkozót tartja a legfontosabbnak. – A vasárnapi lesz az első olyan meccs a nyáron, amely értékmérő. Meglátjuk, hol tartunk, és lesz viszonyítási alap is, ugyanis az osztrákok elleni tavalyi összecsapásokra emlékezhetünk, lesz mihez mérni a teljesítményünket” – jelentette ki Ivkovics, aki a múlt vasárnap Romániában beszerzett bokasérülésből teljesen felépülő Tóth Ádámmal az első, pénteki meccsen is számolhat, és a térdműtét után már edző Trotter Obie-nak is juthat néhány perc a torna során.FÉRFI KOSÁRLABDA, A FELSŐŐRI FELKÉSZÜLÉSI TORNA MENETRENDJE
1. FORDULÓ (péntek)
1. FORDULÓ (péntek)

Bulgária–Magyarország, 17.30
Észtország–Ausztria, 19.45
2. FORDULÓ (szombat)
Magyarország–Észtország, 17.30
Ausztria–Bulgária, 19.45
3. FORDULÓ (vasárnap)
Ausztria–Magyarország, 17.30
Bulgária–Észtország, 19.45
Legfrissebb hírek

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
12 órája

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Lefolytatták a fegyelmi eljárást, Ivkovics Sztojant eltiltotta az MKOSZ

Kosárlabda
2025.05.02. 17:10

Ivkovics Sztojan: A panaszaimmal minden szabályt és protokollt betartottam eddig, de semmi érdemleges nem történt

Kosárlabda
2025.04.28. 20:58

Így reagált Ivkovics Sztojan az ellene zajló fegyelmi eljárásra

Kosárlabda
2025.04.25. 13:38

Az MKOSZ fegyelmi eljárást indított Ivkovics Sztojan ellen

Kosárlabda
2025.04.24. 15:21

Rosco Allen ismét 34 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
2025.04.23. 16:44
Ezek is érdekelhetik