Női kosárlabda: egyelőre hat újoncot tartalmaz Farkas kerete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.15. 10:11
null
Honti Kata spanyol légiósként tagja a válogatott keretnek (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Hosszas beszélgetések és tárgyalások után nyilvánosságra hozta 15 fős játékoskeretét Farkas Sándor, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A februárban kinevezett szakember, akinek az a feladata, hogy a 2015-ös magyar-román rendezésű Európa-bajnokságra ütőképes és megfiatalított csapatot építsen, május 22-én Budapesten kezdi meg a munkát együttesével, majd egy körmendi kitérőt követően, június 14-én egzotikus túrára indul Kínába, ahol a házigazda mellett az amerikai egyetemi válogatottal és Ausztráliával is többször megmérkőzik a kéthetes túra során.

„Sajnálom, hogy ilyen sokan lemondták a szereplést, a hiányzások meg is rázták kissé az elnökséget. Nekem viszont azokkal kell foglalkoznom, akik eljönnek, s velük, belőlük kell fiatal és karakteres csapatot építenem” – fogalmazott Farkas.

A kapitány elmondta, Simon Zsófia (aki még lábadozik, és csak részmunkát végez majd) és Szécsi Orsolya is vállműtétje miatt hiányzik, Fegyverneky Zsófia és Vida Anna sérülések miatt marad távol, Vajda Anna, Horti Dóra, Fűrész Diána és Nagy-Bujdosó Nóra magánéleti megfontolások okán nem tart a kerettel, míg a honosított Quigley Alexandria a WNBA-ben játszik a nyáron. Az egyelőre hat újoncot (Szalay, Ruják, Sarok, Bozóki, Őri, Mansaré) tartalmazó keret 12-esre szűkül a kínai út előtt.

A 15-ÖS NŐI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT KERET
Honti Kata (Rivas Ecópolis), Zsovár Orsolya (Sopron), Szalay Virág (ZTE), Czank Tímea (Miskolc), Ruják Nóra (PINKK), Sarok Nikolett (PINKK), Rasheed Rita (Győr), Krivacsevics Tijana (Kassa), Raksányi Krisztina (Győr), Laklóth Anna (Győr), Bálint Réka (Szekszárd), Bozóki Bettina (Miskolc), Őri Györgyi (Győr), Simon Zsófi a (Sopron), Mansaré Manty (Vasas)

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Juhász Dorka távozik az olasz bajnok Schio kosárlabdacsapatától

Kosárlabda
2025.06.06. 16:08

Mérész Beatrix külföldön folytatná karrierjét

Kosárlabda
2025.06.06. 09:43

Edzőt váltott a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Kosárlabda
2025.06.05. 16:57

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30

Ötvenéves Károlyi Andrea

Kosárlabda
2025.06.05. 07:08

Megkezdte a nyári felkészülést a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.05.20. 11:07
Ezek is érdekelhetik