Férfi kosárlabda: Hanga kiváló játékkal búcsúzott Manresától

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2013.05.12. 22:43
null
Hanga Ádám ma este utoljára játszott spanyol kosárlabda-bajnoki mérkőzést Manresában, ugyanis az alapszakasz végén az ACB-től búcsúzó katalán gárda ebben az évadban már nem szerepel saját közönsége előtt, a nyáron új csapatot kereső magyar légiós pedig igen szép játékkal mondott köszönetet a lelkes publikumnak, igaz, csapatát nem tudta győzelemre vezetni a Cajasol Sevilla ellen.

Hanga Ádám csereként pályára lépve összesen 25 játékpercet kapott, ami alatt csapata magasan legjobbjaként 19 pontot termelt, 3 lepattanót szerzett, 6 gólpasszt osztott ki, 3 labdát lopott az ellenféltől, 2 blokkot is osztott ki, valamint 6 faultot harcot ki, 24-es VAL-jával az egész mezőny legjobbja volt holtversenyben a 76–92-re diadalmaskodó Sevilla vezérével, Luka Bogdanoviccsal, mielőtt kipontozódott volna az utolsó pillanatokban. Honfitársunk mezőnyből 11-ből 5-ös mutatóval zárt, ezen belül 4-ből 1 volt a mérlege a triplavonalon túlról, a büntetőket pedig 10-ből 7-es teljesítménnyel értékesítette.

Hanga és a Manresa Valenciában zárják a szezont, jövő hét vasárnap 12.30-tól.

 

Legfrissebb hírek

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08
Ezek is érdekelhetik