Női kosár NB I: a győrieknek már megvan a recept a javításra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.18. 10:17
Csütörtök este (18.45, Tv: Sport Klub) a második mérkőzéssel Győrben folytatódik a női kosárlabda-bajnokság döntője, amelyben az Uniqa Euroleasing Sopron a hazai, 74–55-ös győzelme után 1–0-s vezetés birtokában lép parkettre.

A házigazda Hat-Agro Uni Győr a nyitányon csaknem három negyeden át szorongatta ellenfelét, és szinte végig egyenlő partner volt, ám a harmadik negyed végén Jelena Milovanovics harminc másodpercen belül szerzett öt pontja után a zöld-fehérek már nem tudtak visszakapaszkodni, és végül a kihívó simán hozta a találkozót. A Sopron szerb centere klasszisához méltón teljesített, 23 pontjával a mezőny legjobbja volt.

„Milovanovics semlegesítése kulcsfontosságú, de ezen túl is van problémánk védekezésben, hiszen a Sopron nem egyemberes csapat – vélte Fűzy Ákos, a címvédő győriek edzője. – A recept megvan a javításra, már csak jól kell megfőzni az ételt, azaz a lehetőségeinkkel jobban kell sáfárkodnunk, a kidolgozott helyzeteket jobb százalékkal értékesítenünk. Jó lenne, ha a meccs döntő szituációiban frissebbek lennénk, de ez nem egyszerű, hiszen az előző hónapok megerőltetései, sérülései meglátszanak a teljesítményünkön. Az a lényeg, hogy jobban játsszunk, no és legyenek kiemelkedő egyéni produkciók, mint Milovanovicsé volt a túloldalon, mert a bajnoki döntőben ez elengedhetetlen a sikerhez.”

A soproni öröm érthető volt, ám eközben a győri játékosok sem voltak elkeseredve. Hogy miért, arra Laklóth Anna adott választ.

„Sokkal jobb volt a játékunk, mint a kupadöntőben, akkor huszonhét ponttal kaptunk ki – mondta Laklóth, aki az első mérkőzésen hét pontot szerzett. – Majdnem harminc percig egál volt a csata, de aztán Milovanovics két távoli kosarával megugrott a Sopron, és onnan már ilyen jó csapat ellen nem tudtunk visszakapaszkodni. A cél és a sikerhez vezető recept, hogy kitoljuk a koncentrációt harmincról negyven percre, és kiiktatjuk a rövidzárlatokat.”

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár NB I: a DVTK tíz ponttal nyert az ETO ellen

Kosárlabda
2026.10.25. 19:11

Női kosárlabda NB I: tovább őrzi hibátlan mérlegét a Sopron

Kosárlabda
2026.10.24. 20:13

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
2026.10.18. 19:25

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.17. 20:06

Női kosár NB I: a Csata otthon nyert a Szekszárd ellen

Kosárlabda
2026.10.11. 19:10

Megszenvedett, de nyert a Cegléd ellen a DVTK a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:22